BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor bejelentette: vármegyebérletet vezet be a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kedvezményes bérlet májustól lesz elérhető a közösségi közlekedésben.

Kedvezményes vármegyebérletet és országbérletet vezet be a kormány május 1-jétől – jelentette be Orbán Viktor az évértékelő beszédében. 

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A kedvezményes közösségi közlekedési lehetőség a buszos és a vasúti közlekedésben egyaránt igénybe vehető. 

Az országbérlet ára havonta 18 900, a vármegyebérleté 9450 forint lesz.

A miniszterelnök ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy az intézkedés tetemes összeg megtakarítását teszi lehetővé azoknak, akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni. Több részlet egyelőre nem derült ki, de a lépés nem teljesen előzmény nélküli.

Lázár János, aki 2022 végén átvette a közlekedéspolitika irányítását is, még tavaly decemberben beszélt arról, hogy a közösségi közlekedést az egész országban az autózás alternatívájává akarják tenni. Ennek érdekében a MÁV csoporttal egy megyebérlet-, pontosabban vármegyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak. A közlekedési és beruházási miniszter ezt az autópálya-matricához hasonlította, mert ha megvalósul a koncepció, akkor a vidéken élők egyetlen jeggyel utazhatnak egy vagy több megyében vasúton és autóbusszal. 

Ragaszkodni fogok ahhoz, hogy ezt a jövő év elején már bevezessék

– fogalmazott akkor Lázár János. Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentése értelmében tehát a terv megvalósul, igaz, nem az év elejétől, hanem a közepétől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.