A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2022 januárjában 528 ezer forint, míg a nettó 363 900 forint volt, az előbbi 16,1 százalékkal, az utóbbi 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely első ízben szolgáltatott adatokat a munkáltatók teljes körére vonatkozóan.

20230214 Pápa Lőrincz Textiles Műhely Szövőszéket gyártó manufaktúra fotó: Havran Zoltán (HZ)Magyar Nemzet 20230214 pápa szovoszekeket gyarto manufaktura lorinczi csalad havran zoltan magyar nemzet
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Ám hiába a tavalyinál némileg lassabb bérdinamika, a robusztus úgy, ahogy van, felemésztette a fizetéseket:

januárban a reálkereset 7,6 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 25,7 százalékos növekedése mellett.

Tavaly 17,5 százalékkal nőttek a fizetések Magyarországon, amivel éves átlagban 515 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagbér , tehát jól láthatóan alig lassul a fizetések növekedésének üteme, pedig a és a garantált bérminimum is a 2022-esnél kisebb mértékben emelkedett. Ráadásul a rendszeres, tehát a prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélküli kereseteknél sem látni visszaesést, 17,3 százalékkal nőttek egy év alatt.

Idén valamennyire nehezíteni fogja az összehasonlítást a KSH módszertani változtatása, amely az ígéretek szerint a munkáltatók teljes körére fog fókuszálni az adatszolgáltatásnál a korábbi 5 fő fölötti dolgozói létszám helyett. A Központi Statisztikai Hivatal most közölte az erre a körre vonatkozó adatokat: eszerint 543 600 forint volt a bruttó, míg a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 361 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 374 300 forintot volt januárban.

Az is kiderült, hogy a bruttó medián kereset 422 400 forint volt, 17,1 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset medián értéke 294 500 forintot ért el, 17,0 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakának adatait.

A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb (867 400 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (349 700 forint).

 

Több mint 73 ezer forinttal nőtt a bruttó átlagbér egy év alatt 

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bére több mint 73 ezer forinttal, 528 ezer forintra emelkedett a tavalyi 455 ezer forintról, 2010-hez képest tehát az átlagos kereset már 2,6-szeresére nőtt – értékelte az adatokat közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint írják, a háború és az elhibázott szankciók amellett, hogy károkat okoznak a gazdaságban, szankciós inflációt eredményeznek, ugyanakkor az infláció leküzdése és a gazdaság megvédése érdekében a kormány már 20 intézkedésről döntött, többek közt elindította a Baross Gábor hitelprogramot, támogatja az energiaintenzív kkv-kat, bevezette a kamatstopot és az élelmiszerárstopot, továbbá fenntartja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás szintjéig. Mindezeken felül megkezdődött egy online árfigyelő rendszer kialakítása a túlárazás megakadályozása, az árverseny fokozása, így az infláció csökkentése érdekében. 

A kormány intézkedései működnek, az Európai Unióban csak Magyarországon és Bulgáriában nőttek a reálbérek 2021-ben és 2022-ben is

– olvasható a közleményben.