Noha a lakásárak az egy évvel ezelőtti értéket még mindig meghaladják, már egyre több helyen vehetünk olcsóbban ingatlant, mint az év elején – derül ki az ingatlan.com szerdai közleményéből. A használt lakások kínálata mind Budapesten, mind a vármegyeszékhelyeken bővült csökkenő kereslet mellett, így a vásárlók kerülhetnek most nyeregbe az alku során.

20210403 Budapest Duna House  irodaeladó lakás ingatlanFotó: Vémi Zoltán  VZ  Világgazdaság  VG
Fotó: Vémi Zoltán / VG

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az áremelkedés tavaly ősszel torpant meg a használt lakások körében és egyes helyeken már csökkenő árakat is láthatunk, míg a vásárlók alkupozíciója a tavalyi másfélszeresére, 6-8 százalékra nőhetett idén, ezért nem túlzás azt mondani, hogy megindult az árcsökkenés. 

Ennek oka a szakember szerint elsősorban a lakáshitelkamatok magas szintjében és a bizonytalan környezet miatt elhalasztott költözésekben keresendő.

Az érdeklődés csökkenésével párhuzamosan a kínálat Budapesten 20 százalékkal haladta meg márciusban az egy évvel korábbit, míg a vármegyeszékhelyeken még ennél is jelentősebb, 60 százalékos kínálatbővülés volt tapasztalható egy év alatt.

 

Március végén Budapesten a használt lakások négyzetméterára átlagosan 952 ezer forint volt, ami éves szinten még mindig 8 százalékos növekedést, januárhoz képest azonban csak 0,4 százalékos emelkedést, azaz lényegében stagnálást jelent. Az év eleji szinthez képest pedig több városrészben már lefelé indultak az árak, így 

a XIII. kerületben január óta 1,7 százalékkal, négyzetméterenként átlagosan 1,06 millió forintra csökkentek a lakásárak, míg a XV., a XX., a XXI. és a XXII. kerületben 2-3 százalékos csökkenés ment végbe két hónap alatt, így a négyzetméterár 698–971 ezer forintra változott.

 

A vármegyeszékhelyeken nagyobb a szórás, így a drágulás éves szinten 3 és 34 százalék között mozog, míg januárhoz képest Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten 0,7–3,9 százalékkal 518–754 ezer forintra süllyedtek a négyzetméterárak. Több vármegyeszékhelyen lényegében stagnálásról beszélhetünk, ám vannak kivételek is, így Egerben, Szolnokon és Tatabányán egyaránt 5 százalék körül, 471–547 ezer forintra nőttek a négyzetméterárak – tette hozzá Balogh, aki szerint az visszahúzódására, ezzel együtt a kamatok csökkentésére van szükség ahhoz, hogy élénkülés jöjjön a használt lakások piacán.