Közel a megállapodás, nyárra megérkezhetnek az erősítette meg az ATV-nek Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. Az uniós források felhasználásáért felelős tárcavezető úgy látja, nyárra várható technikai megállapodás az uniós pénzek kifizetéséről. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: júniusban az volt a cél, hogy decemberig kössék meg azt a megállapodást, ami kiiktatja azt a veszélyt, hogy forrást vesztünk. 

20230321 BudapestNavracsics Tibor területfejlesztési miniszter, korábbi uniós biztosFotó: Kurucz Árpád (KA)Magyar Nemzet
20230321 Budapest
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, korábbi uniós biztos
Fotó: Kurucz Árpád (KA)
Magyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

A jogállamisági eljárást kell most lezárni, erre volt egy március 31-i határidő, de erről az volt a megállapodás, hogy nem olyan lényeges, a legfontosabb, hogy egy kompromisszumos megállapodás szülessen, amelyet mindkét fél elfogad.

Korábban az Európai Bizottság szupermérföldköveket határozott meg, Navracsics Tibor szerint nagyon közel van mindegyik ügyben a lezárás. Az Erasmus tekintetében is közel a megállapodás, ezért a miniszter nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy májusban mindkét ügyben egezség szülessen.

A gyermekvédelmi törvényről azt mondta: megvárják az Európai Bíróság ítéletét, de szerinte emellett lehet megállapodás. Abban bízik, hogy ezt a részt kiveszik a csomagból. Hangsúlyozta: a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos eljárásban nem tudni, mit szeretne Brüsszel, de a kormány számára vannak vörös vonalak, amelyeket nem lép át, például ha valami az alkotmányos rend megváltozását követelné.

Navracsics Tibor minisztériuma elárulta, mennyi pénzt utalt az EU – Magyarország különösen jól áll

A forrásokat blokkoló ügyekben az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások ütemezetten és jól haladnak.