BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokkal könnyebb utazni ezzel a honlappal: egy helyre gyűjtöttek minden információt

Néhány kattintással akár háztól házig is meg lehet tervezni az utazásokat.

Folyamatosan bővül az elérhető adatok köre a Mentrend.hu-n, így már az adatbázis a BKK agglomerációs autóbuszaival, a HÉV-ekkel, több mint 60 település helyi közlekedésével, valamint legutóbb a teljes BKK-menetrenddel bővült.

20210616 Budapest

Sok fejlesztéssel, erős turisztikai szezonra készül a MÁV-Volán-csoport, a nyári menetrend bevezetésével tovább javul a Balaton vasúti és autóbuszos elérhetősége. A  MÁV-Start Zrt. sajtótájékoztatója.

Fotó: Kurucz Árpád KÁ Magyar Nemzet
Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

A helyközi autóbusz-menetrendek mellett a MÁV és GYSEV menetrendje is megtalálható az oldalon és a kapcsolódó applikációkban, ahogy a Volánbusz által üzemeltetett helyi szolgáltatások is bekerültek a rendszerbe. Ezt követték 

  • a nagyobb önálló szolgáltatóval rendelkező vidéki városok, 
  • a budapesti helyközi átszállást biztosító vonalak
  • és a balatoni, 
  • majd a dunakanyari hajózás is.

A fejlesztések révén ezenfelül számos hasznos információ megtalálható a felületen: az indulási jegyzék, a könnyen kezelhető előzmények, az autóbusz-közlekedést végző társaságok járatainak díjszabásai és a járatok kocsiállásszáma is. Ahol GPS-alapú forgalomirányítás működik, 

onnan a valós idejű menetrendi adatok is lekérhetők.

Jelenleg a Volánbusz és három vidéki nagyváros valós idejű járműkövetése elérhető, ezek mellé hamarosan további adatokat is bekapcsolnak.

Mire képes még a Menetrend.hu?

Működik a háztól házig utazástervező, amely az év elején került be a rendszerbe. Ez egy országos, minden utcára kiterjedő címadatbázist biztosít a felhasználóknak. Angol nyelvű kezelőfelület is a felhasználók rendelkezésére áll. A honlapon könnyen megszervezhető olyan utazás is, ahol a fővárosban átszállással kell utazni, a kereső segítségével ugyanis minden megbízhatóan előre tervezhető. Az induló és célállomások megadását követően a kereső pontosan mutatja a lehetséges eljutási lehetőségeket, utazási opciókat. Az útvonalak térképen is láthatók, és a felkínált lehetőségek közül magunk választhatjuk ki a szimpatikus utazási módot. A térképen láthatók az OpenStreetMap turistaútvonalai. Ezzel azoknak az utasoknak kedveznek, akik az egyre népszerűbb túraútvonalakat autóbusszal és vasúttal szeretnék megközelíteni.

Be lehet állítani a maximális átszállások számát, a maximális gyaloglást és a rendelkezésre álló átszállási időt is. A kedvezmények menüpont alatt az utasok ki tudják választani, hogy milyen könnyítésre jogosultak, így pontos információk ismeretében válthatunk jegyet az adott autóbuszra. Egy úti célra elég egyszer tervezni a pillanatnyi pozíciónktól, mert a rendszer automatikusan tárolja, így később az előzményekből egy kattintással előhívható.

Vármegyebérlet: még egy érv a Menetrend.hu mellett

Május 1-jétől startol a szuperolcsó ország- és vármegyebérlet. Ennek részleteiről a Világgazdaság számos cikkben beszámolt. Ezekkel a termékekkel akár több tízezer forinttal is csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, ha a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között. A bérletekkel lehet utazni a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi járatain is. A vármegye- vagy országbérlet bevezetése egyszerűbbé teszi a jegyváltást is. A jövőben elég lesz egyetlen harmincnapos bérletet váltani. Ez a lehetőség, kiegészülve a Menetrend.hu szolgáltatásával, jelentősen megkönnyíti a belföldi utazások lebonyolítását.

Számok feketén-fehéren: kiderült, mennyire szeretik a magyarok a vármegyebérletet

A MÁV háttérrendszerei bírják a terhelést. A diákok ugrottak rá leginkább a kiemelkedően kedvező ajánlatra, Pest vezeti a vármegyék versenyét.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.