BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Budapest, 2016. április 4.Kalauz egy utas jegyét ellenőrzi a Budapest Déli pályaudvar és Érd felső között közlekedő vonaton 2016. április 4-én. Az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel a MÁV-Start Zrt. már hetente 200 ezer darab jegyet ad el, ez heti 110 millió forint bevételt jelent, mondta Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján

Számok feketén-fehéren: kiderült, mennyire szeretik a magyarok a vármegyebérletet

A MÁV háttérrendszerei bírják a terhelést. A diákok ugrottak rá leginkább a kiemelkedően kedvező ajánlatra, Pest vezeti a vármegyék versenyét.

Több mint 980 új bérletet adtak el a hétfői, a MÁV appon belüli értékesítés indulása óta – ezt a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága közölte kedd délelőtt a Világgazdaság megkeresésére. (Kedd délutánra ez 1400-ra nőtt, ez Lázár János Facebook-oldalán hangzott el.)

Budapest, 2016. április 4.Kalauz egy utas jegyét ellenőrzi a Budapest Déli pályaudvar és Érd felső között közlekedő vonaton 2016. április 4-én. Az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel a MÁV-Start Zrt. már hetente 200 ezer darab jegyet ad el, ez heti 110 millió forint bevételt jelent, mondta Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján
Pest vármegyében a legnépszerűbb a vármegyebérlet. (Fotó: Kallos Bea / MTI)

Csak viszonyításképpen: az applikációban naponta átlagosan ezer (bérletvásárlási csúcsban 1300) körüli a bérletvásárlási tranzakció. Vagyis ehhez képest 

egyáltalán nem szerepel rosszul a szuperolcsó vármegye- és országbérlet, igaz, egyelőre azt sem lehet mondani, hogy az utazóközönség elkapkodná az új termékeket.

A vasúttársaság ennek kapcsán azt írta lapunknak, hogy a háttérrendszereik bírják az applikációs értékesítés elindulása okozta lendületet. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a vásárlási csúcsot az érvényesség május elsejei kezdetekor és az áprilisi bérletek lejáratakor, május első hetében várják. Ez alapján tehát a napi szűk ezres bérletfogyás jócskán megnövekedhet a következő héten, pláne, hogy péntektől a jegypénztárakban, illetve a MÁV jegyautomatáinál is kapható lesz a két bérlet.

Ugyanakkor azt is érdemes hozzátenni, hogy a programnak a szeptemberi tanévkezdéskor lehet valódi felfutása, hiszen a nyári hónapok nem feltétlenül jelentenek csúcsforgalmat a közösségi közlekedésben. A vármegye- és az országbérlet finanszírozása az idei tört évben mintegy 7-8 milliárd, jövőre 14 milliárd forintba kerülhet.

Melyik vármegyében fogy a legjobban a bérlet?

A MÁV-tól részletes adatokat is megtudtunk a bérleteladások kedd délelőttig tapasztalt megoszlásáról. Az értékesített 980 darabból 320 feletti a vármegyebérlet. Ebből a legtöbbet Pest vármegyére váltották: az itteni eladások meghaladják a 130-at. Ami szintén figyelemre méltó, hogy az első napi 980 darabos értékesítésből 590 kedvezményes országbérlet volt.

 

Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a várakozásainknak megfelelően a diákok ugrottak rá leginkább a számukra kiemelkedően kedvező ajánlatra

 

– kommentálta a statisztikát a vasúttársaság.

Mit lehet tudni a vármegye- és az országbérletről?

Ahogy arról a Világgazdaság többször beszámolt, a vármegye- és országbérlet május 1-jétől érvényes. Az utasok tájékoztatása érdekében a MÁV–Volán csoport létrehozta az Orszagberlet.hu oldalt. Érdemes az utasoknak tájékozódni, annál is inkább, mert több ezer, de akár több tíz ezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.

Az új vármegyebérlet 9450 forintba kerül, a diákoknak mindössze 945 forintba. Az országbérletér 18 900 forintot kérnek, a diákoknak csak 1890 forintot kell érte fizetniük.

A vármegye- és az országbérlet egyetlen esetben sem szűkíti az utasoknak kínált bérletválasztékot: minden jelenlegi jegy- és bérlettípus május elsejét követően is megmarad, így a megszokott kedvezmények az új bérlettípusok esetén is igénybe vehetők. Néhány kivétellel azonban számolni kell. A vármegye- és országbérlettel a helyjegyköteles (feláras) vonatok nem vehetők igénybe, továbbá első osztályú kocsiban vagy prémiumszakaszban sem lehet ezekkel utazni – még a felár vagy a kocsiosztály-különbözet kifizetése mellett sem. Viszont a feláras és nem feláras kocsikat egyaránt továbbító vonatok, mint a Napfény, a Békés, a Bakony, a Göcsej és a kaposvári InterCityk nem feláras kocsijaiban a vármegye- vagy országbérletekkel is lehet utazni.

Ugyancsak fontos, hogy az újfajta bérletek nem lesznek érvényesek a településhatárokon belül közlekedő helyi járatokon, bár a hírek szerint talán lesznek kivételek. De a helyközi (távolsági) buszokra és a MÁV-Start járataira a városhatáron belül is felszállhatnak a két új bérlettípus tulajdonosai anélkül, hogy külön jegyet vagy bérletet kellene váltaniuk. Azonban ugyancsak lényeges, hogy Budapesten a MÁV–HÉV járatain és az agglomerációs kék buszokon csak a főváros közigazgatási határán kívül fogadják el a Pest vármegye és az országbérletet, a városhatáron belül már szükség lesz a BKK-jegyekre vagy Budapest-bérletekre is.

Lázár János eksztázisban: amerikai akciófilmmel reklámozza a vármegyebérletet

Megkezdődött a szuperolcsó közlekedési bérletek értékesítése.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.