BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külső forrásokból fejlesztené a MÁV-ot és a Volánt Lázár János

A miniszter szerint a közösségi közlekedésre lehetőségként és nem adottságként kell tekintenünk.

Mintegy ötmilliárd dollárnyi külső tőkét vonna be a közösségi közlekedés átalakításába Lázár János építési és közlekedési miniszter – derül ki a tárcavezető által a Vasutasok Szakszervezete tisztújító kongresszusának megnyitóján tartott pénteki beszédéből.

LÁZÁR János
Fotó: Vajda János / MTI

A politikus elmondta, hogy mivel a nagy állami struktúrák az elmúlt évtizedekben súlyos forráskivonáson mentek keresztül, a MÁV és a Volán csupán árnyéka a 70-es, 80-as évekbeli vagy Horthy-korszak alatti, esetleg dualizmus-korabeli önmagának. Lázár szerint ezért szemléletváltásra van szükség, így 

az ágazatot a rendszerváltás óta eltelt évekkel szemben lehetőségnek kell tekinteni, nem pedig problémának.

A politikus szerint a kormánynak el kell döntenie, hogy a közösségi közlekedést adottságnak vagy lehetőségnek tekinti, hozzátéve, hogy ő az utóbbi pártján áll. Ezért egy tízéves átalakítási tervre tesz javaslatot a kötött pályás és a közúti közlekedés tekintetében, ami várakozásai szerint új, modern, versenyképes, szolgáltatás-központú és legalább a piachoz valamennyire hasonlító vállalattá teszi a MÁV-ot és a Volánt. Ezen változások véghezviteléhez bízott meg új igazgatótanácsokat és felügyelőbizottságokat a cégcsoportnál.

Lázár ismertette az átalakulás előtt álló akadályokat is: a 8500 kilométernyi vasúti pálya felén sebességkorlátozás van érvényben, a járművek átlagéletkora 50, a dolgozóké 50-60 év körül van. A miniszter szerint ezért 

a pálya korszerűsítésére tíz év alatt évi százmilliárd, a járművekére pedig évi ötvenmilliárd forintra lenne szükség, miközben a munkhelyeket is vonzóvá kellene tenni a fiatalok számára.

A tárcavezető szerint ezért az átalakításokhoz ötmilliárd dollárnyi külső tőkét kellene bevonni, ám ennek mikéntjéről nem árult el részleteket, míg a Mérce kérdésére pedig a minisztérium közölte, hogy erről még nem született döntés.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.