Kormányrendelet jelent meg a hétfő késő esti Magyar Közlönyben az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvényekről, az általános forgalmi adóról szóló, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal törvényének módosításáról szóló törvény ideje alatti eltérő alkalmazásáról.

áfa csalás
Fotó: Shutterstock

Ebben a kabinet a következőket rendelte el:

  • a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtási kormányrendelete szerinti buszos személyszállítási szolgáltatás tekintetében az áfa mértéke az alapjának 5 százaléka.

Ez jókora könnyítés, tekintve, hogy eddig erre 27 százalékos kulcsot alkalmaztak.

  • Ugyanakkor a fent megjelölt buszos személyszállítási szolgáltatást is besorolták azok közé a tevékenységek közé, amelyek kötelezettek a turizmusfejlesztési hozzájárulásra.
  • Fontos az is, hogy ezek a változások csak azokra a szolgáltatókra vonatkoznak, amelyek kizárólag elektronikus fizetési lehetőséget biztosítanak a fogyasztóknak. 

A kormányrendelet és így a módosítások a kihirdetést követő 15. napon lépnek hatályba, tehát május 23-án.