Minden idők legnagyobb pedagógus-béremelését tervezzük – írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat.

Fotó: Balázs Attila / MTI (illusztráció)

A kormány a mostani háborús idők ellenére a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus-béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus-életpálya törvényjavaslata több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően hamarosan az Országgyűlés elé kerül

 – közölték. A tárca közleménye szerint a fizetésemelést eddig is csak az késleltette, hogy Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Amikor megérkeznek a hazánkat megillető EU-s pénzek, soha nem látott mértékű pedagógus-béremelés lesz. Az új pedagógus-életpálya törvényjavaslata nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a tanároknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozók kiemelt fizetésemelésének feltételeit – írták.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjától 10 százalékos pedagógus-béremelést előlegezett meg. Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű fizetésnövelés következhet. 

Amikor megérkeznek az EU-s péntek, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer, jövőre 681 ezer, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus-átlagbér

 – áll a közleményben.