Május elseje óta sztrájkolnak a hollywoodi írók, és július közepén a színészek szakszervezete is sztrájkba lépett. Ez azt jelenti, hogy az amerikai film- és sorozatgyártás teljes egészében leállt. Ennek hatásai rövid távon Magyarországra is átgyűrűznek, mivel évente több nagy hollywoodi stúdió is érkezett Magyarországra forgatni.

Fotó:  Frederic J. Brown / AFP

Azzal, hogy a hollywoodi stúdiók távol maradnak, Magyarország nagyjából 70-80 milliárd forint adóbevételtől esik el 

– írta közleményében az Andersen Magyarország adótanácsadó és ügyvédi iroda.

A magyar filmgyártás 2022-ben rekordévet zárt. Az iparág volumene meghaladta a 250 milliárd forintot, aminek 90 százaléka amerikai forrásokból valósult meg.

Írók ezrei követelnek kártérítést a legnagyobb MI-fejlesztőktől

A szakma legnagyobb nevei nyílt levélben fordultak a Szilícium-völgyhöz.

A hazai filmipar növekedését három tényező határozta meg. Egyrészt a külföldi stúdióknak vonzó volt a magyar támogatási rendszer, amelyet a 2004-es filmtörvény hozott létre. Emellett a hazai filmgyártásnak, tekintve, hogy rengeteg külföldi stúdió érkezett hazánkba, jót tett a forint gyengülése is, hiszen az amerikai filmesek dollárban fizettek a munkáért. Végül az is duzzasztotta a magyarországi bevételeket, hiszen a filmeseknek nyújtott szolgáltatások díja nagymértékben megnőtt.

Magyarország a világ tíz legfontosabb filmes gyártási helyszínének egyike. 

Európán belül csak a brit filmipar képvisel nagyobb volument a magyarnál. A hazai szektor fő profilja a tengerentúli filmesek kiszolgálása, ezért is fájó az ágazatban dolgozó mintegy 20 ezer munkavállaló számára az amerikai forgatókönyvírók és színészek sztrájkja.

Director,At,Work,On,The,Set.,The,Director,Works,With
Director at work on the set. The director works with a group or with a playback while filming a movie, advertising, or a TV series. Shooting shift, equipment and group. Modern photography technique.
Fotó: Grusho Anna / Shutterstock

Radnai Károly, az Andersen Magyarország ügyvezető partnere szerint a két párhuzamosan futó sztrájk eltérő hatást gyakorol az itthon készülő produkciókra.

A forgatókönyvírók sztrájkja csak középtávú lassulást vetített előre, azonnali károkat nem okozott. A futó és az előkészületi fázisban már itt lévő produkciókat nem érintette, leállásra nem került sor, csak az új projektek érkezése lassult le. A hollywoodi színészszakszervezet sztrájkja ezzel ellentétben szinte minden nagyobb produkció esetében azonnali leálláshoz vezetett, hiszen a főszereplők és a fontosabb szereplők nélkül nem lehet érdemben folytatni a forgatást

– részletezte a szakértő.

Az Andersen 2016-ban részt vett egy tanulmány elkészítésében, amely kimutatta, hogy a filmes produkciók által Magyarországon elköltött minden forint 0,32 forint költségvetési bevételt hoz, és 0,8 forinttal növeli a GDP‑t.

Ennek az a magyarázata, hogy a költések mögött egy olyan összetett, magas hozzáadott értékű és túlnyomórészt Magyarországhoz köthető ellátási lánc húzódik meg, amelynek finanszírozási forrása 95 százalékban külföldi. Bár az adókulcsok némileg módosultak azóta, a nemzetgazdaság GDP-arányos adóterhelése érdemben nem változott, ezért okkal feltételezhetjük, hogy a tanulmányban közölt arányok továbbra is hasonlók

– mondta Radnai Károly.

A számítások szerint a magyar filmipar GDP-ben mérhető részesedése 0,35 százalékra tehető. Ebből következően a leállás havonta mintegy 0,03 százalékkal csökkenti a GDP-t, és közel 6-7 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz a költségvetésben.