Folytatódott az csökkenése Magyarországon, a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggel közölt adatai szerint júniusban az előző év azonos időszakához képest 20,1 százalékkal, míg havi bázison 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Karnok Csaba
20220412 Szeged Nőtt a magyar élelmiszerek aránya a boltok polcain.Képen: Cédrus príma áruház.Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország (DM) 20220412 Szeged 

Nőtt a magyar élelmiszerek aránya a boltok polcain.

Képen: Cédrus príma áruház.

Fotó: Karnok Csaba KC Délmagyarország (DM)
Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország 

A Világgazdaság elemzői konszenzusa a májusi 21,5 százalékos drágulás után kereken 20 százalékos pénzromlással számolt,

tehát a mostani adat nem okozott meglepetést, az árnyomás lassulását jelzi ugyanakkor, hogy a maginfláció 22,8 százalékról a vártnál jobban, 20,8 százalékra csökkent, miközben az EU-ban használatos harmonizált fogyasztói árindex már egyessel kezdődik (19,9 százalék).

Míg májusban az üzemanyagárak és a háztartási energia, addig júniusban már az élelmiszerárak alakulása húzta lejjebb az inflációt, havi alapon az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal mérséklődött. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,2, a vaj és vajkrém 2,8, a tej 2,7, a sajt 2,3, a száraztészta 1,6 százalékkal került kevesebbe. A háztartási energia ára 2,1 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 4,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Viszont a járműüzemanyagok ára 2,2 százalékkal emelkedett. A mosó- és tisztítószerek ára 2,4, a testápolási cikkeké 0,6, az állateledeleké 1,1 százalékkal magasabb lett. A szolgáltatások 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,6, a társasházi közös költségért 1,5, a lakbérért 0,8 százalékkal többet kellett fizetni.

 

Abban továbbra sincs változás, hogy éves alapon még mindig az élelmiszerárak alakulása magyarázza az inflációt, ezúttal 29,3 százalékos volt az élelmiszerinfláció, ezen belül leginkább az édesipari lisztesárué (53,0 százalék), a kenyéré (48,6  százalék), a tejtermékeké (41,4 százalék), a tojásé (40,1 százalék), a vaj és vajkrémé (35,6 százalék), a péksüteményeké (33,3 százalék), a száraztésztáé (30,4 százalék), a tejé (26,7 százalék) és a sajté (23,3 százalék. A termékcsoporton belül a liszt (5,8 százalék) és az étolaj (3,1 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben. A háztartási energia 34,3  százalélkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 43,0, a palackos gáz 44,6, az elektromos energia 26,6  százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 18,7, ezen belül a szeszes italoké 24,4  százalékkal nőtt. 

Így látták elemzők előzetesen

Az adatközlést megelőzően a lapunknak nyilatkozó elemzők arra hívták a fel a figyelmet, hogy az egyik fő kérdés az, sikerül-e az inflációnak 20 százalék alá csökkennie. Erre számos jel utalt, egyrészt a bázishatások, másrészt a fogyasztás visszaesése is egyre inkább arra ösztönzi a kereskedőket, hogy az akciókkal próbálják meg visszacsábítani a fogyasztókat. Júniusban ráadásul beindultak a kötelező akciózások, amelyek szintén erősíthették ezt a tendenciát.