Közös gyártói és fogyasztói felelősség a műanyagprobléma – ebben nagyjából egyetértés mutatkozott Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapítója, és Kovács Zsófia, a Beautycle alapítója, környezetkutató között, amikor a Brain Bar jövőkutató konferenciáján vitáztak egymással. Abban viszont már nagyon különböztek a vélemények, hogy
a felelősségnek mi a százalékos megoszlása, és főleg hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy javuljon a helyzet. Megoldás ugyanis nincs.
Fotó: Shutterstock
A Budapesten, a Magyar Zene Házában zajló előadás- és vitasorozat első napirendi pontjainak egyike volt a „műanyagcunami”, ezt tárgyalták a bizonyos tekintetben ellenérdekelt felek.
Kezdésnek megvilágították napjaink problémahalmazának történelmi hátterét. Balogh Levente előrebocsátotta, hogy az 1800-as évek közepén feltalált műanyag a modern társadalom számára gyakorlatilag nélkülözhetetlen, hiszen hét-nyolcmilliárd embert kell etetni-itatni, méghozzá azzal a kikötéssel, hogy közben ne kapjanak fertőzést. Kovács Zsófia ehhez nyomban hozzátette:
a világtörténelem során előállított műanyagmennyiségnek csupán a 8 százalékát hasznosították újra, miközben évente nyolcmillió tonna műanyag kerül a természetes vizekbe.
Ezekből táplálkoznak az állatok, az állatokat pedig megeszi az ember, azaz ismét magunkhoz, sőt, magunkba vesszük, amit már kidobtunk. Ráadásul nemcsak a kézzel fogható méretű műanyag jelent gondot, hanem a mikro- és nanoműanyag is, hiszen a legújabb tanulmányok szerint az utóbbit a növények is felszívják a talajból, így az sem jelent védettséget, ha az ember vegetáriánus étrendet követ.
Van-e egyáltalán megoldás?
Arra a nagyon egyszerű, ám legégetőbb kérdésre, hogy megoldható-e a probléma, és ha igen, hogyan, váratlan válaszok érkeztek.
Megoldható, igen: ha visszamegyünk az időben, és nem kezdünk el műanyagot használni, hanem maradunk például lenszövetes ruhában
– felelte Balogh Levente, aki szerint ők hiába szeretnének visszaváltható üveges termékeket árulni, ha a fogyasztók nem hajlandók megvenni. Kovács Zsófia úgy reagált, hogy elmentünk a falig, nincs idő várakozni a hozzáállás-formálásra, habár a közösségi média ebben sokat segíthetne.
A válasz szerint azonban Magyarország bizonyos tekintetben különleges hely, mert velünk ellentétben a szomszédos országokban már át-, illetve visszaálltak például a betétdíjas rendszerre, amivel igenis csökkenthető a műanyag-felhasználás. A Szentkirályi alapítója sokszor és erőteljes reményét fejezte ki, hogy idehaza is fellendül az újrahasznosítás, és újraindul a betétdíjas rendszer, amire tapasztalata szerint „Németországban már bandák szerveződtek, és eurómilliókat keresnek vele”, ugyanakkor kritizálta a hazai hulladékgazdálkodást átvevő Molt, amely szerinte messze nem tesz eleget az extra környezetvédelmi adóért cserébe.
Fotó: Bús Csaba
Balogh Levente hozzátette: a Szentkirályi havi több százezer eurót költ arra, hogy a PET-palackjait bevizsgálja, és e vizsgálatok szerint a palackokból nem oldódik ki semmilyen anyag, ezáltal többször újratölthetők. Ráadásul szerinte
a PET egyenesen a legkörnyezetkímélőbb műanyag, hiszen kilencszer-tízszer is újrahasznosítható,
ellentétben a polietilénnel, csak mivel az ásványvízre hatalmas a kereslet, és sok fogy belőle, a PET van a kirakatban.
Létezik-e extra profit?
A Szentkirályi alapítója cáfolta azt is, hogy az extraprofit reményében műanyagpárti lenne az élelmiszerszektor.
„Nincs olyan, hogy extraprofit, ilyen a kilencvenes években volt legutóbb. Ma azért küzd minden vállalat, hogy egyáltalán kimutasson profitot, ezáltal jogosult legyen a pályázatokra” – fejtegette Balogh Levente. Szerinte jó esetben 5-10 százalék a profithányad, de sokkal jellemzőbb például az ásványvízpiac helyzete, ahol 120 brand van Magyarországon, ám ebből egyedül a Szentkirályi profitábilis, és csakis azért, mert képes volt úgy „felbrandingelni” önmagát, hogy elbírja a pluszköltségeket.
Szó esett a körforgásos gazdálkodásról és az alternatív anyagokról is. Egyik fél sem találta megoldásnak például a bioműanyagot, amelyet növényekből állítanak elő, mivel ezeket csak ipari komposztálással lehet lebontani, otthon nem.
Alkottam erre egy szót, ez a hulladékvakság, amikor azt hisszük, hogy ha valamit kidobtunk a szemétbe, akkor megszűnt létezni
– mondta Kovács Zsófia, figyelmeztetve, hogy a Föld sajnos zárt rendszer, ami létrejön benne, az benne is marad.
Mi van a tenger fenekén?
Elrettentő és legalább a remény sugarát felcsillantó példák is előkerültek. Balogh Levente emlékeztetett, hogy a hobbibúvárkodása során látott olyan elsüllyedt teherhajót is, amelynek a gyomrában ötven kamion rozsdásodott.
Jó és követendő példaként említette ugyanakkor a Theodora Quelle telephelyét, ahol napelemeket telepítettek, madár- és bogárbankokat létesítettek, olykor feltámasztva haldokló állatfajok közösségét.
