BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó elárulta, min múlik alapvetően az európai gazdaság jövője

Elkészült a debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó vasúti infrastruktúra-fejlesztések első üteme.

Zajlanak a fejlesztések a debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezetben: a BMW-beruházás mellett az EVE Power akkumulátorgyártó vállalat is érkezik, a több mint 112,2 milliárd forint értékű kormányzati fejlesztési csomag eredményeként pedig sokat javul a Debrecent érintő közlekedési infrastruktúra.

Fotó: Haon

Nem titkolt célunk, hogy Debrecent az ország keleti felének központjává tegyük, határozott célkitűzésünk, hogy Budapesten kívül legyen legalább még egy olyan városa az országnak, amely jelentős, akár határokon átnyúló gravitációs képességgel rendelkezzen

– hangsúlyozta a tárcavezető a Haonnak adott interjúban. Hozzátette: a hagyományos autóipari munkahelyek egy jelentős része meg fog szűnni. 

A következő években már csak elektromos autókat lehet majd piacra dobni

Az autóiparral kapcsolatban elmondta: az európai gazdaság jövője alapvetően az elektromosautó-iparon áll vagy bukik. 

A térség gazdaságának gerincoszlopa az autóipar, ami a következő évtized közepétől teljes mértékben át kell hogy alakuljon, ugyanis néhány év múlva már csak elektromos autókat lehet majd piacra dobni

–  mondta. 

Az akkumulátorgyárakat érintő aggályokkal kapcsolatban kiemelte: 

európai összehasonlításban is kifejezetten szigorú környezetvédelmi kötelezettségeknek és előírásoknak kell megfelelniük a vállalatoknak ahhoz, hogy Magyarországon hajtsanak végre beruházásokat. 

Ezáltal egyetlenegy magyarországi beruházás sem jelenthet veszélyt a környezetünkre.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a tárcavezető kiemelte: a háború olyan mértékben rombolta az Európai Unió versenyképességét, hogy mára az európai vállalatok az amerikai versenytársaikhoz képest nagyon sokat veszítettek. Emellett Kínának tavaly nagyobb volt a részesedése a világ GDP-jéből, mint Európának: míg 2010-ben Európa részesedése a globális GDP-ből 22 százalék volt, Kínának pedig 9, addig ma Kínáé 18, míg Európáé 17 százalék.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.