Csütörtökön járt le a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat megépítésére kiírt pályázat ajánlattételi határideje, amelyre több ajánlat is érkezett, így a kivitelező kiválasztását célzó bírálati eljárás tavasszal zárulhat – írja a bama.hu. A lapnak erről Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője és a Mohács 500 program miniszteri biztosa nyilatkozott, aki mindössze annyit árult el, hogy több ajánlat érkezett, ami a verseny szempontjából előnyös, ugyanakkor jelezte, hogy a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szigorú szabályokra tekintettel többet nem mondhat.

Speciálterv
Mohács Duna-híd
Fotó: Speciálterv

A politikus megjegyezte, a kivitelező kiválasztását célzó bírálati eljárás tavasszal zárulhat.

Tehát alighogy befejeződik jövő év közepére a kalocsai Dun-híd építése, máris épülhet a következő átkelő a Dunán.

A lap az ajánlati felhívást átböngészve azt találta, hogy a döntésre az ajánlattételi határidőtől számítva alapesetben 60 nap áll rendelkezésre, ami két hónappal meghosszabbítható. Ilyen nagyságrendű, minden bizonnyal több százmilliárdos beruházás esetében ez utóbbi szinte borítékolható, így várhatóan 2024 márciusára dőlhet el, melyik cég végezheti el a munkát.

Az értékelés szempontjai egyébként igen szerteágazók, többek között vizsgálják a cégek és az ott dolgozók alkalmasságát, szakmai tapasztalatukat, a vállalkozások pénzügyi és gazdasági megfelelését, persze fontos szempont a legjobb ár-értékarány  is.

Értesüléseink szerint hazai, költségvetési forrásból finanszírozzák a beruházást, így az elindításának nem függvénye, kapunk-e pénzt Brüsszelből, s az sem, hogy mikor

jegyzi meg a lap, hozzátéve, hogy a kiírás szerint az építkezést három szakaszra határolták: a csatlakozó úthálózat kialakítása a szigeti oldalon, illetve a városi oldalon, valamint maga a híd megépítése. A munkák mindenütt lényegében egyszerre kezdődnek meg, a teljes befejezésre pedig a szerződés aláírásától számított ötven hónapja lesz a megbízást elnyerő cégnek.

Az 57-es főút M6-os autópályától Mohácsig, az újvárosi körforgalomig vezető szakaszát kétszer kétsávos úttá alakítják át, erre azonban mindössze 21 hónapja lesz a kivitelezőnek, azért, hogy 

így a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára, 2026-ra már befejeződjön az építkezés a csatatér északi peremén, s munkagépek, forgalmi korlátozások ne zavarják a közlekedést, a méltó emlékezését.

Itt tehát a jelenlegi 2x1 sávos 57-es utat 2x2 sávos, osztott pályás főúttá építik át az említett újvárosi körforgalomtól az M6 autópályáig, arra le- illetve felhajtani kétsávos turbó körforgalomban lehet majd. Mohács határától a hídig az építkezés befejezéséig szintén kétszer kétsávos út épül 2,7 kilométer hosszan a meglevő önkormányzati út nyomvonalán, annak elbontása után.

A mohácsi Duna-híd azon kedvezményezett projektek között szerepel, amely idén júniusban mentességet kapott tavaly elrendelt beruházási stop alól. Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelőjében is kitért a mohácsi hídra, miután úgy fogalmazott , hogy „ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsük Hunniát és Pannóniát. Ezért hidakat építünk a Dunán, a paksit befejezzük, a mohácsit hamarosan megkezdjük”.