BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Airbus precíziós helikopter-alkatrészeinek gyártása teljes egészében Gyulára került

Gyulára került az Airbus Helicopters Hungary precíziós alkatrészeinek gyártása. Az itt gyártott alkatrészeket eddig Franciaországba, egész pontosan Marseille-be szállították, ahol a Satys gyárában folytatták velük a munkát. A gyulai üzem azonban megkapta a szükséges engedélyeket, így már a munka teljes folyamata Magyarországon történhet.

Az Airbus először 2018. november 21-én küldött delegációt Gyulára, hogy egy új gyár felépítéséről egyeztessenek a városvezetéssel. Gyula polgármestere elmondta, hogy ekkor még teljesen titokban zajlottak a tárgyalások, a város más településekkel versenyzett azért, hogy befogadhassa az üzemet.

Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap
Gyulán készülnek a precíziós helikopter-alkatrészek – galériával
Gyárbejárás az Airbus gyulai gyárában.
Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Görgényi Ernő arról is beszélt, hogy az Airbus gyárában rendkívül jól képzett szakemberek dolgoznak, a munkájuk pedig nemzetközi szinten elismerésre tart számot. Ez utóbbi azt is bizonyítja, hogy a Satys követte Gyulára az Airbust egy saját gyárral – írta meg a Békés Vármegyei Hírportál. Az Airbus Helicopters ügyvezető igazgatója, Bruno Even korábban arról beszélt, hogy a várost egy közép-európai központjukként képzelik el. Az Airbus és a Satys együttes jelenlétével pedig már nincs szükség rá, hogy az alkatrészeket Marseille-be küldjék további munkára.

2023. november 29. volt az első olyan nap, amikor teljes egészében az Airbus gyulai gyárában zajlott az alkatrészek gyártása. 

Az erre az alkalomra szervezett eseményen az Airbus Helicopters Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy kiterjedt ipari együttműködési rendszer felállításán dolgoznak, aminek része a Satys is. Olivier Malherbe nagy terveik vannak a várossal, a békéscsabai és a gyulai szakképzési centrummal, a helyi toborzó cégekkel és más ipari partnerekkel.

Az Airbus gyulai gyárában már több mint 10 ezer helikopter-alkatrész készült el. Az itt készült eszközök azonban csak akkor kerülhetnek be a helikopterekbe, ha megkapják az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség jóváhagyását. A francia–magyar vegyesvállalat, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója, Kiss Attila elmondta, hogy a közelmúltban már megkapták ezt a jóváhagyást, így a gyulai alkatrészek készen állnak arra, hogy a helikopterekbe kerüljenek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.