BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezek az autópályák épülhetnek meg 2024-ben Magyarországon – nem kell sokat várni az első átadóra

Lecsengett az autópálya-építések korábbi években tapasztalt lendülete, ami az idei átadásokban is tükröződik: 2024-ben mindössze 30 kilométerrel bővülhet a hazai gyorsforgalmi úthálózat hossza. Mindjárt az év elején átadhatják a forgalomnak az M6-os autópálya utolsó és az M44-es autóút utolsó előtti szakaszát.

Annak ellenére, hogy számos infrastrukturális beruházás elhalasztásáról döntött a kormány 2022 nyarán, országszerte így is folyamatosan zajlanak gyorsforgalmiút-fejlesztések, jelenleg is mintegy 123 kilométeren. Ezek zöme a következő években fejeződik be, azonban idén is lehet számítani átadásokra. Várhatóan már a következő hetekben használatba vehetik az autósok

az M6-os autópálya utolsó, még hiányzó 20 kilométeres szakaszát, amely már tavaly is közel állt a befejezéshez, továbbá az M44-est Szentkirály és Lakitelek között, itt már decemberben, három hónappal a határidő előtt megtörtént műszaki átadás.

Az év második felére marad az M85-ös autóút Sopron és az országhatár között, amivel azonban lezárul az idei átadások sora. Mindenesetre az év abból a szempontból különlegesnek ígérkezik, hogy két gyorsforgalmink, az M85-ös és az M6-os is eléri a határt, bár mindkét esetben a határ túloldalán még várat magára a kapcsolat kiépítése.

A MEVA megoldásaival épült különleges formájú vadátjáró az M6-os záró szakaszán
Magyar Építők
M6,autópály,highway,
Építkezés az M6-oson. Várhatóan már a következő hetekben használatba vehetik az autósok a még hiányzó szakaszt. 
Fotó: Magyar Építők

Épül az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás között

Eddig már 118 kilométer elkészült a korábban halálútként is emlegetett 4-es főút továbbfejlesztésével létrejövő M4-esből, amelyen jelenleg 34,29 kilométeren zajlanak munkálatok. 

A Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakasz valahogy átcsusszant a 2022 nyarán elrendelt beruházási stopon,

így a kivitelezés 2023 júniusa óta tart. A 133,9, milliárdból megvalósuló projektre a közbeszerzést elnyerő Duna Aszfaltnak 36 hónap áll a rendelkezésére, tehát valamikor 2026 közepén fejeződhet be. Ha az is meglesz, akkor már csak a Kisújszállás Berettyóújfaluig tartó 60 kilométeres etap fog hiányozni az M4-esből, amelynek az előkészítése nem állt le.

Nyíregyháza és Szatmárnémeti között jöhet létre a gyorsforgalmi kapcsolat az M49-essel

Az M49-es autót összesen 45 kilométer hosszon teremt új közlekedési kapcsolatot Nyíregyháza és a román határ, illetve Szatmárnémeti között, itt 2023 elején indultak el a munkálatok, ugyancsak a Duna Aszfalt jóvoltából. A beruházás két részletben zajlik, a nagyobb 28,15 kilométeres Ököritófülpösig tartó szakaszon jelenleg is zajlik a munka, ennek befejezését az építési és közlekedési minisztérium 2026 őszére ígéri. A tárca most azt írta kérdésünkre, hogy második ütem (Ököritófülpös–országhatár) kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás folyamatban van, az eredményes eljárást követően a vállalkozási szerződés legkorábban 2024 nyarán léptethető hatályba, miután a kormány biztosítja a megvalósításhoz szükséges forrást.

Jövőre válik teljessé Békéscsaba és az M5-ös autópálya kapcsolata

Az M44-es autóút két szakaszán is folyamatban vannak a kivitelezési munkálatok. A kisebb, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakasz műszaki átadása már megtörtént 2023 decemberében, várható, hogy a következő hetekben az autósok is igénybe vehetik. A hosszabb, Kecskemét (5-ös főút) és Szentkirály közötti 32,2 kilométeres szakasz kivitelezése 2022 nyarán indult el a Hódút beruházásában. Ha a kivitelezőnek sikerül tartania a határidőket, akkor 2025 elejére teljessé válhat Békéscsaba gyorsforgalmi bekötése az országos hálózatba.

Alagútfúrás nehezíti a munkát az M85-ösön, amely idén elérheti az országhatárt

Évek óta tart az M85-ös autóút Sopron és országhatár közötti 3,95 kilométeres szakaszának megépítése. Mivel a szakaszon egy 780 méter hosszú alagút is épül, rendkívül költséges a kivitelezése. Eredetileg 49,9 milliárd forintért tervezte megvalósítani a Dömper Kft., a Pannon-Doprastav Kft. és a Subterra-Raab Kft. alkotta konzorciuma, azonban a legutóbbi hírek szerint 4,5 milliárd forinttal drágult. Ennek a beruházásnak az átadása idén várható, 2024 őszén.

Befejeződik az M6-os építése

Az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára még 2020-ban kötötte meg az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a kivitelezési szerződést a Strabag és a Duna Aszfalt alkotta konzorciummal nettó 88,6 milliárd forintért. A munkák befejezési határideje 2024. január, ám egyelőre várat magára a horvát csatlakozás kiépítése, bár időközben ott is elkezdődtek a munkálatok a hiányzó 4,5 kilométeren. Ha az is elkészül, akkor 2025-re Budapesttől egészen a bosnyák határig végig autópályán lehet közlekedni.

A 2019 és 2021 közötti három évben 430 kilométerrel bővült a hazai gyorsforgalmi úthálózat

 

Ma már több autópályánk van, mint az osztrákoknak 

Ezzel együtt az látható, hogy lecsengett a 2010-es évek végén indult nagy gyorsforgalmiút-fejlesztések lendülete, amikor

a 2019 és 2021 közötti három évben összesen 430 kilométerrel bővült a hálózat. 

Többek között olyan régóta várt beruházások valósultak meg, mint az M44-es, M30-as, M25-ös vagy az M4-es, és ezáltal a megyei jogú városok többsége már rendelkezik gyorsforgalmi kapcsolattal. Mindez egyébként azt eredményezte, hogy az Eurostat legutóbbi, 2021-es adatai szerint Magyarországon már hosszabb a gyorsforgalmi hálózat (1850 kilométer), mint a jóval fejlettebb Ausztriában, ahol 1749 kilométer autópálya szolgálja az autósok kényelmét.

Kérdéses az M100-as és M76-os sorsa – ezt válaszolta a minisztérium

A gazdaságpolitika azonban, úgy tűnik, itt nem akar megállni, ami abból fakadhat, hogy még mindig messze vagyunk például Hollandiától vagy más nyugat-európai országoktól, ahol területarányosan kétszer vagy akár háromszor sűrűbb az autópálya-hálózat. Épp ezért nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa a Lázár János építési és közlekedési miniszter által belengetett M100-as, valamint legutóbb Zalaegerszegen az ország legnagyobb útfejlesztéseként aposztrofált M76-es autóutaknak, amelyekkel újabb lendületet vehetnének a hazai fejlesztések. Bár az M76-os beruházás megindítását idénre ígérte a tárcavezető, a szaktárca most azt közölte lapunkkal:

Az M76-os, valamint az M100-as gyorsforgalmi út kapcsán továbbra is cél a beruházások megvalósítása. Ezekkel összefüggésben ugyanakkor fontos új körülmény, hogy az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény 2023. novemberben hatályba lépett, amellyel a beruházások megvalósításának keretei megváltoztak.

Hogy ez a gyakorlatban bármilyen csúszást jelent-e Lázár János korábbi szavaihoz képest, az nem derül ki a minisztérium leveléből, mindenesetre hozzáteszik, hogy a továbbiakban új projekt megvalósításához a törvény szerint szakpolitikai-ágazati beruházási koncepciót, továbbá ágazati beruházási tervet kell készíteni. Ezek alapján a 2035. december 31-ig tartó programozási időszakra szóló koncepciót a kormány tervezetten az idei évben fogadja el. Az M76-os és az M100-as gyorsforgalmi úti fejlesztés is az előkészítés alatt álló beruházási koncepció részét képezi.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.