Megremegett a jegybank keze, visszaerősödött a forint, jön az EU-csúcs – VG-videó
Nem volt unalmas a forint elmúlt pár hete, és erre ráerősített ez a hét is, amikor ülést tartott a Magyar Nemzeti Bank, és miközben a sokak által vártnál kisebbet vágott kamatain, a korábban gyengülő forint szépen visszaerősödött.

Hírhátterünket az alábbi rövid videóban foglaltuk össze.
Ráijesztett a fél országra, majd egyhetes csúcsra erősödött a forintMinden előfordult a forint piacán az elmúlt hetekben, egy kivétellel: az unalom. |
A forint árfolyamát érintően a munkahét utolsó napjaiban is érkezhetnek nagyon fontos hírek. Csütörtökön összeülnek az Európai Unió állam- és kormányfői, hogy megvitassák az Ukrajnának szánt újabb hatalmas segélyösszeg tervét.
Az Európai Unió vezetői a csütörtöki csúcstalálkozón azt javasolhatják, hogy Magyarország ellenvetéseinek leküzdése érdekében évente tartsanak vitát az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomagról – számolt be róla a Reuters, aki állítása szerint látta az erről szóló EU-s javaslattervezetet.



