BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokaknak nem tétel egymillió forint: megugrottak a nagy összegű kártyás fizetések

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Látványos ütemben növekszik az itthon kibocsátott bankkártyákkal végrehajtott, nagy összegű – egymillió forint feletti – vásárlások száma és értéke. A múlt év első kilenc hónapjában az itthon kibocsátott bankkártyákkal már közel 275 ezer olyan vásárlási tranzakciót hajtottak végre, amelynek az értéke meghaladta az egymillió forintot: ez pedig közel 75 százalékos ugrás. A vásárlási műveletek 98 százalékát ezzel együtt az 50 ezer forint alatti műveletek adják.

Drasztikus mértékben megugrott a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal végrehajtott, nagy összegű vásárlások értéke 2023 első három negyedévében – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

An,Elegant,Man,Is,Shopping,With,Credit,Card,In,Boutique.
Fotó: Shutterstock

A jegybank statisztikái szerint a múlt év első kilenc hónapjában 

az itthon kibocsátott bankkártyákkal már közel 275 ezer olyan vásárlási tranzakciót hajtottak végre, amelynek az értéke meghaladta az egymillió forintot: ez pedig közel 75 százalékos ugrás az egy évvel korábbi 157,3 ezerhez képest.

A nagy összegű vásárlási műveletek összértékénél még nagyobb ugrást mért az MNB: ez múlt év január eleje és szeptember vége között már meghaladta a 900 milliárd forintot, ami több mint a duplája az egy évvel korábbinak. (Mindez persze azt is jelenti, hogy az egy tranzakcióra jutó átlagos összeg is emelkedett 2022 első három negyedévéhez mérten a nagy összegű kártyás vásárlásoknál.)

 

A milliós tranzakciók értékének és számának ugrása azért is különösen figyelemre méltó, mert az összes kártyás vásárlásnál az utóbbi időszakban már lassult kissé a növekedés ütembe a korábban megszokotthoz képest. A múlt év harmadik negyedében regisztrált 4405,3 milliárd forintnyi (bel- és külföldi) kártyás vásárlás értéke 17,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, miközben a műveletek száma még ennél is lassabb ütemben, 12,2 százalékkal emelkedett.

 

A nagy összegű kártyás vásárlások gyakoriságának látványos növekedése ellenére – amely elsősorban az elektronikus fizetési forgalom és az elfogadói hálózat fejlődésének köszönhető – a teljes forgalomban képviselt súlyuk változatlanul nagyon alacsony szinten mozog: az egymillió forint feletti műveletek darabszám szerinti részesedése a 0,1 százalékot sem éri el, miközben a százezer és egymillió forint közöttieké is csak 0,7 százalék. A torta legnagyobb, közel 79 százalékos szeletét – nem meglepő módon – a legfeljebb tízezer forintos értékű vásárlások adják, és arányuk a mobilfizetéses technológia gyors terjedése és az elfogadói hálózat bővülése miatt feltehetően a jövőben sem csökken.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.