BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üdvözli a Versenyhivatal a bankok hitelezési versenyét

A GVH üdvözli a hitelezési piacon folyamatosan élénkülő piaci versenyt, azzal ugyanis a hitelfelvevők jobban járnak, valamint a hitelezés bővülése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához.

Üdvözöljük, hogy a pénzintézetek – újabb önkéntesen vállalt – fokozottabb hitelezési versenybe kezdenek – derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lapunknak küldött közleményéből.

Budapest, 2021. augusztus 14.A Gazdasági Versenyhivatal cégtáblája az épületén, az V. kerületi Alkotmány utcában. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a piaci verseny tisztaságán őrködő autonóm államigazgatási szerv Magyarországon.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
A GVH javasolja a kölcsönt igénylőknek, hogy mindig kérjenek több banktól is ajánlatot, alaposan tájékozódjanak egy hitelfelvétel előtt.
Fotó: Róka László / MTI

Ha a bankok a következő három hónapban az új vállalati hitelszerződéseket „akciósan” kínálják, azaz a BUBOR feletti kamatfelárat nullaszázalékos szintre csökkentik, akkor azzal a hitelfelvevők járnak jobban.

A Gazdasági Versenyhivatal már korábban – a 2023. október 3-án kiadott sajtóközleményében – felhívta a figyelmet arra, hogy a kereslet beindítása elengedhetetlen a befagyott hitelezési piacon, továbbá az akkoriban vállalt önkéntes kamatplafonok kimozdíthatják a befagyott hitelpiacot. A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben arra is rávilágított, hogy a piaci verseny kibontakozását támogathatja – csökkenő kamatkörnyezet esetén – az önkéntes kamatplafonok mértékének rendszeres felülvizsgálata.

A GVH továbbra is azt javasolja a hitelt felvevőknek, hogy

mindig kérjenek több banktól is ajánlatot, alaposan tájékozódjanak egy hitelfelvétel előtt, ezzel is tovább élénkítve a bankok közötti versenyt.

A nemzeti versenyhatóság egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel kiemelt figyelmet fordít arra, hogy tovább élénküljön a piaci verseny a hitelpiacon, illetve ne alakuljon ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.