BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Searches at Chinese battery manufacturer CATL

Kitörési lehetőséget jelenthet Magyarországnak a kínai tőke – VG Podcast

Idejétmúlt a mosolygörbének nevezett közgazdasági tétel, amely alapján a hazai kritikusok rendre bírálják a kormányzat iparpolitikáját vagy éppen az akkumulátorgyárakat, amiért azok alacsony hozzáadott értékkel bírnak Molnár Dániel szerint. A Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője a Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában arról is beszélt, hogy Németország az európai iparral együtt lemaradt a legfejlettebb technológiákért folytatott küzdelemben. Ám ami nagyobb baj, hogy a szándékot sem látni a berlini kormány részéről, hogy javuljon a német cégek helyzete.

„Sosem önmagukban, hanem komplexen kell értelmezni a betelepülő ipari egységeket, nem csak úgy, hogy még egy összeszerelőüzem lesz-e belőlük” mondta Világgazdaság makrogazdasági podcastsorozata, a Bruttó legújabb adásában Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője, akivel a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatok mellett a német és kínai növekedési problémákról beszélgettünk. 

a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője BRUTTÓ
 

Nem a szerződések a legfontosabbak a kínai–magyar kapcsolatokban

A szakértő szerint idejétmúlt a mosolygörbének nevezett közgazdasági tétel, amely alapján a hazai kritikusok rendre bírálják a kormányzat iparpolitikáját vagy éppen az akkumulátorgyárakat, amiért azok alacsony hozzáadott értékkel bírnak. 

A globalizáció hozadéka, hogy hosszúra nyúltak a termelési láncok, így ott mutatják ki a profitot, ahol éppen akarják, ezért szerinte azt kellene nézni, hogy hol vannak a munkahelyek. Ahol ugyanis ezek a munkahelyek létrejönnek, ott van a tényleges hozzáadott érték is.

A Makronóm Intézet elemzője beszélt a kínai–magyar kapcsolatok alakulásáról is. Úgy véli, kevéssé fontosak a szerződések, nagyobb jelentősége van a baráti kapcsolatoknak, amelyeket régóta épít ki a magyar kormány Pekinggel, ezért Kína partnernek tekint bennünket. A legfontosabb versenyelőnyünk az alacsony munkaerőköltség mellett, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, rajtunk keresztül tudják elérni a gazdag nyugat-európai országokat.

Kitörési lehetőség lehet Magyarországnak a kínai tőke

Úgy látja, a távol-keleti ország is rádöbbent arra, hogy elérte a növekedési modelljének korlátait, ezért egyre inkább próbál az intenzív növekedésre átállni, tehát a nagyobb mennyiség helyett a magasabb minőségre törekszik.

Kitörési lehetőséget jelenthet Magyarországnak a kínai tőke

vélekedik az elemző, hozzátéve, hogy a kínaiak nemcsak összeszerelő-egységeket hoznak hazánkba, hanem kutatás-fejlesztési tevékenységet is, ráadásul folyamatosan keresik az együttműködést a hazai egyetemekkel. Másrészről a termeléshez kapcsolódnak szolgáltatások is. Ha idejön egy ipari kapacitás, akkor lehet, az alapanyagot külföldről hozzák, miközben a szolgáltatásokat helyben veszik igénybe. Ez egyébként a korábbi adatokból is kitűnik: hiába volt kormányzati cél az ipar súlyának emelése, nem jött össze, miután a befektetések részben a szolgáltatószektorban csapódtak el.

A német gazdaság kapcsán Molnár Dániel rámutatott, hogy ugyan a hivatalos kormányzati cél az 1 százalékos növekedés, a vállalatvezetők továbbra sem optimisták, és nem véletlenül. Egyelőre nyoma sincs annak, hogy bármilyen lépéseket tenne a berlini kabinet a magas energiaárak, vagy az adminisztratív befektetői terhek enyhítésére. Úgy látja, ha ezeket a kormánykoalíció nem teszi meg, akkor magától a német ipar helyzete sem fog rendeződni. 

„Németország le van maradva”

jelentette ki. A Makronóm elemzője emlékeztetett rá, hogy a világ vezető napelemgyártói korábban német cégek voltak, csakhogy jött a pénzügyi válság és nehéz helyzetbe kerültek, majd a költségvetési helyzet miatt fel sem merült a kimentésük. „Ezzel szemben Kína kapott az alkalmon és felvásárolta a technológiát, így most ott tartunk, hogy a kínaiaké a vezető napelemgyártó szerep. Európa és a német gyárak pedig le van maradva” magyarázta.

A teljes adás itt hallgatható meg:

 

 

Podcastok

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.