BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legkeresettebb diplomák: a pedagógusok is az élcsoportba kerültek

A munkáltatók kívánságlistáján az orvosok és mérnökök mellett a pedagógusok is előkelő helyen szerepelnek, míg a végzett hallgatók között a legtöbben menedzsment, jogi, valamint marketing és médiaszakos diplomával a kezükben keresnek állást.

Közeleg az egyetemi jelentkezések határideje, amelynek apropóján a Profession idén is elkészítette trendriportját, amelyből kiderült, hogy az adatbázisban szereplő aktív – egy évnél nem régebben frissített – profilok alapján a diplomás felhasználók legnagyobb arányban a Debreceni Egyetemről, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről és a Szegedi Tudományegyetemről kerültek ki. A mintában 75 ezer munkavállaló és 15 egyetem szerepel.

Budapest,,Hungary,-,May,14:,Unidentified,Students,In,The,Campus
A friss diplomások számára a bér még mindig fontos motiváció.
Fotó: Shutterstock

 

Hol a legnagyobb az igény a diplomásokra?

A diplomát igénylő területek közül leginkább a cégvezetés és menedzsment, a jog, jogi tanácsadás és a marketing, média, PR volt a három leginkább keresett terület az elmúlt egy évben a munkavállalók részéről. A munkáltatók szerint pedig leginkább 

  • a fogorvos, 
  • az orvos, szakorvos, 
  • a minőségbiztosítási mérnök,
  • a tanító, tanár, pedagógus, majd 
  • a mérnök vezető 

kategóriákban van szükség diplomás szakemberekre.

Mekkorák a diplomás fizetések?

A diplomás pályakezdők átlagos bérigénye szintén emelkedett tavaly óta, nettó 308 ezer forintra. A szakmai pályafutásukat éppen kezdő diplomások esetében kissé átalakul az első három felsőoktatási intézmény sorrendje: a legnagyobb kezdő fizetési igényt a 

  • a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (nettó 394 ezer forint), majd 
  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (nettó 391 ezer forint) és 
  • az Óbudai Egyetem (nettó  376 ezer forint) 

volt hallgatói fogalmazták meg.

Az aktív, diplomás álláskeresők átlagos bérigénye a portálon megadott információk alapján jelenleg havi nettó 402 200 forint

– mondta Tüzes Imre, a Profession üzletfejlesztési igazgatója. 

A Profession 2023 őszén megjelent HR körkép című kiadványa arra mutatott rá, hogy a tavalyi évben a magyarországi munkáltatók 72 százaléka emelt bért, átlagosan 14 százalékkal. A cégek toborzási eszköztárában a bér továbbra is kiemelt szerepet kap, a munkavállalók körében ugyanis is vezető motivációs tényezőről beszélünk – tette hozzá. 

Az elmúlt évek során megfigyelhető volt, hogy a diplomát elváró hirdetések aránya folyamatosan csökkent. 

Az adatbázis alapján 2020-ban az összes hirdetés 34 százaléka tartalmazott felsőfokú végzettségre vonatkozó kritériumot, ez 2022-ben 26 százalékra csökkent. Tavaly nem történt számottevő változás ezen a fronton, a hirdetések egynegyedében kértek diplomát.

A Profession álláskínálatából leszűrt statisztikáink is alátámasztják azt az évek óta tartó nemzetközi és hazai trendet, hogy a vállalatok számára a diploma mellett – vagy éppen helyette – egyre fontosabbá válik a tanulási készség vagy az attitűd, amikor munkaerőt toboroznak. Megfigyelhető, hogy a gyorsan változó, innovációktól hangos környezetben ezek szerepe felértékelődik, így néhány szektortól eltekintve elsősorban ezt keresik a cégek a jelöltek profiljába.

Hétfőn érkezik az emelt bér a tanároknak

Első körben a tankerületi iskolákba érkezik a juttatás, de pár napra rá mindenki megkapja.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.