BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szomorú hír a munkavállalóknak: hiába várják a fizetésemelést, illetve a megemelt béren kívüli juttatásokat

A béren kívüli juttatásokra szánt összeget a cégek negyede emeli. A bérfejlesztés oka elsősorban idén is a megélhetési költségek változása, azonban ennek aránya az egy évvel korábbi állapothoz képest 9 százalékkal csökkent.

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63 százalék), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült ki a Profession.hu több mint 500 cég bevonásával végzett kutatásából. 

Budapest 2023.10.19.Magyar Postán vásárolható állampapír, kicstárjegy.kártyás fizetés POS terminálfoto: Vémi ZoltánVilággazdaság
A béren kívüli juttatásokra szánt összeget a cégek negyede emeli / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A tavalyi tervekhez képest végül több cég adott fizetésemelést a dolgozóinak: év végéig összesen tízből nyolcan. Ezt követően 2024 januárjára a munkavállalók elvárásai megnőttek: míg egy évvel korábban 55 százalékuk, addig idén már 74 százalékuk számít valamilyen formájú béremelésre az év folyamán. A kutatásban részt vevő vállalatok válaszai alapján azonban az látszik, hogy a jelenlegi tervek szerint a béremelést adó munkáltatók száma inkább csökkenni fog tavalyhoz képest, nem pedig gyarapodni.

A cégek háromnegyede nem növeli a béren kívüli juttatások keretösszegét.

A munkáltatók a fizetésemelés alternatívájaként dönthetnek úgy, hogy az alapbér helyett a cafeteria részeként biztosítanak juttatást az alkalmazottaiknak.

„A béren kívüli juttatások kedvező adózásuk mellett a toborzásban is előnyt jelenthetnek az adott vállalat számára. Amennyiben nincs lehetőség a béremelésre, érdemes végiggondolni a cafeteria szerteágazó tárházát. Ezek a juttatások szintén vonzóak lehetnek a munkavállalóknak” – magyarázza Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR-igazgatója.  „A munkaerőpiacon versenyelőnyhöz juthatnak azok a munkáltatók, amelyek az alapbéren felül cafeteriás csomagot is kínálnak a potenciális jelölteknek, ezzel megkülönböztetve magukat a konkurenciától jobb esélyekkel indulnak a tehetséges szakemberekért folytatott küzdelemben” – egészíti ki a Profession.hu szakembere.

A felmérésből azonban kiderült, hogy béren kívüli juttatás formájában nem várható számottevő emelés: 2024-ben tízből hét cégnél nem tervezik módosítani az erre allokált keretet. A válaszadóknak mindössze negyede ütemezte be ennek emelését az idei évre – e csoport aránya 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a csökkenéssel számoló szereplők aránya pedig szinte megduplázódott (4 százalékról 7 százalékra nőtt).

A béren kívüli juttatások keretösszegének növelését tervező cégek átlagosan 10 százalékos emeléssel kalkulálnak, ahol pedig vissza fognak venni ebből a keretből, ott átlagosan 11 százalékos csökkenéssel.

A bérfejlesztés oka elsősorban idén is a megélhetési költségek változása, azonban ennek aránya az egy évvel korábbi állapothoz képest 9 százalékkal csökkent – idén év elején több mint a vállalatok kétharmada jelölte meg ezt az okot elsődlegesként. A kedvezőtlen gazdasági helyzetre 27 százalék hivatkozott, a cég bérpolitikájának változására pedig 21 százalék.

A változtatás céljának vizsgálatánál 2023-hoz hasonlóan idén év elején is a jelenlegi alkalmazottak megtartása szerepel az első helyen, azonban ennek gyakorisága 87 százalékról 74 százalékra csökkent. A célok között a második leggyakrabban az új szakemberek megszerzését említették a munkáltatók (31 százalék), majd a költségcsökkentést, optimalizálást (28 százalék). A home office feltételeinek biztosítása vagy megszüntetése az egyetlen emelkedő tényező idén, ezt ugyanis tavaly mindössze a válaszadók 8 százaléka említette, idén azonban már 13 százalék. 

A legtöbb magyar kisvállalkozás nem tartja fontosnak, hogy cafeteriát adjon a dolgozóinak

Jelenleg a 13. havi fizetés a legnépszerűbb juttatási forma a munkavállalók között. Cafeteriában viszont 10-ből 4 cég gondolkodik.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.