BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Debrecen
repülőtér

Újraindul a légi közlekedés a debreceni repülőtéren

Megtörténtek a megfelelő állapotfelmérések és műszaki ellenőrzések, és csütörtöktől ismét üzembe helyezik a debreceni repülőteret.

A Debrecen Nemzetközi Repülőtér várhatóan 2024. július 18-án, csütörtökön, helyi idő szerint 00.30 órától ismét tudja fogadni az érkező és innen induló járatokat – írta szerdai közleményében a reptér.

Debrecen
repülőtér
A debreceni reptér holnaptól ismét üzemel / Fotó: Belga via AFP

A Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdték a futópályán múlt hét csütörtök keletkezett sérülés javíttatását, a betontáblák cseréjét. Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe.

Mint írták, az elmúlt napokban megnövekedett számú telefonhívások hatékonyabb kezelése, valamint az utasok eredményesebb tájékoztatása érdekében a már meglévő telefonos elérhetőség mellett a Debrecen Nemzetközi Repülőtér további telefonszámokat tett elérhetővé, így a 04.00 és 19.00 óra közötti időszakban megnövelt kapacitás mellett segítik kollégáik az utasok tájékoztatását.

Kiemelték, hogy továbbra is folyamatos a kapcsolattartás a partner légitársaságokkal, valamint utazási irodákkal, hogy a repülőtér munkatársai a lehető legalaposabban tájékoztathassák utasaikat.

Ahogy azt a Világgazdaság is megírta, a Wizz Air kedden bejelentette, hogy a Debrecenben állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át október 27-én. A Debrecen Nemzetközi Repülőtér sajnálatát fejezte ki, hogy a társaság a légijármű-kapacitás kihívásai miatt ilyen döntést hozott. A cívisvárosban megerősítették: a nyári menetrendet és ezzel az utasélményt semmilyen formában nem érinti hátrányosan a döntés, minden jelenlegi járat zavartalanul közlekedik.

Az áttelepítésre 2024. október 27-én kerül sor, a nyári menetrendet nem érinti a változás. Az utasoknak Debrecenből továbbra is elérhetők lesznek a légitársaság járatai

  • Burgaszba,
  • Lárnakába,
  • Londonba
  • és Rómába. 
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.