Miért nem mondanak fel a fizetésükkel elégedetlenek? – sorra vették az okokat
A felnőttek általános hangulatát alapjaiban határozhatja meg a munkahelyi jóllét, hiszen az ébren töltött idő jelentős része munkával telik, ezért az állásportál legfrissebb reprezentatív kutatásában az állásportál azokat a tényezőket vizsgálta, amelyek teljesülése szükséges ahhoz, hogy jól legyenek a munkahelyükön és örömmel végezzék a feladatukat.

Kevesen keresnek annyit, mint szeretnének
Szinte mindenkit a fizetés mozgat, a magyar munkavállalók szerint egy jó munkahely legfőbb jellemzője, hogy
- megfelelő mértékű fizetést biztosít az alkalmazottaknak, amit a 18–65 évesek 79 százaléka gondolj így,
- a béren kívüli juttatások már kevesebb, mintegy a válaszadók 43 százalékának kiemelten fontosnak.
A fizetés mértéke az utóbbi években merőben meghatározza az álláskeresési- és választási motivációkat hazánkban, minden egyéb szempontot megelőzve a fontossági sorrendben.
Hiába a leggyakoribb elvárás a jó fizetés, a dolgozók mindössze 35 százaléka szerint adatik ez meg neki a jelenlegi munkahelyén,
a többség nem teljesen elégedett a bérével.
A másik, ritkább esetben fontosnak tartott anyagi jellegű igény, a béren kívüli juttatás pedig minden negyedik munkavállalónál realizálódik.
Mi fontos még a fizetésen kívül?
A fizetést követően a második helyen, 69 százalékos válaszadási aránnyal a jó munkahelyi légkör és a szimpatikus kollégák állnak, akik kedvességükkel és segítőkészségükkel járulnak hozzá az adott munkahely szerethetőségéhez.
A harmadik helyet is egy érzelmekhez és hangulathoz kapcsolódó kritérium foglalja el: a munkavállalók több mint felének (konkrétan az 59 százalékának) az emberséges, empatikus vezetőség az, ami elengedhetetlen jellemzője a jó munkahelynek.
Azok lehetnek a legszerencsésebbek, akiknek ez a kiemelt elvárásuk, ugyanis
a leginkább elérhető vágynak jelenleg a jó munkahelyi légkör és a segítőkész, kedves kollégák számítanak (37 százalék).
De közel ilyen gyakran mondható el egy-egy cégről, hogy empatikusnak, emberségesnek tartják a dolgozók a vezetőséget (33 százalék).
Elvárás a munka-magánélet egyensúlya
A munkaidő szabályozására vonatkozóan elsősorban annak kiszámíthatósága fontos a dolgozóknak:
- minden második válaszadó (54 százalék) szeretné pontosan tudni a beosztását, munkarendjét,
- ez az igény 34 százalék esetében teljesül is,
- sokan (43 százalék) igénylik a munkaidő rugalmasságát, amely elősegítheti a munka és a magánélet optimális egyensúlyát,
- amely közel ennyi válaszadónál (39 százalék) biztosított,
- egyharmaduknál (32 százalék) a napközbeni távolléteket kezeli rugalmasan a munkaadó, ha munkaidőben akad magánjellegű elintéznivaló,
- minden második dolgozó dönthet szabadon a szabadságának kivételéről, holott a fizetett szabadnapok egy részével a munkavállaló rendelkezhet,
- 42 százalékuknál jellemző, hogy a munkahelyen tiszteletben tartják a munkaidő lejártát és ezzel egyidejűleg az alkalmazottak magánéletét.

A hivatalos szabályozáson
a munkavállalónak 15 százalékának lehetősége van nyáron vagy ünnepek környékén bizonyos napokon korábban abbahagynia a munkáját
a rövidített munkanap bevezetésének köszönhetően.
Magyarországon jelenleg ritkán van példa az extra szabadnapok biztosítására, illetve a családbarát támogatások (mint például a rugalmasság váratlan események kapcsán, beiskolázási támogatás, gyereksarok, szoptató szoba) és a céges rekreációs szolgáltatások (pl. fitnesz, jóga, masszázs) nyújtására.
Miből nem engedünk?
Felmérték azt is, hogy mik azok a jólléti tényezők, amelyekért a munkavállaló akár fel is mondana egy új állást választva, amennyiben a többi feltétel azonos a másik cégnél is.
A leggyakrabban említett ilyen tényező a munkaidő végének és a magánéletnek a tiszteletben tartása (39 százalék) volt – emelte ki a kutatás eredményei közül Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.
A második legfontosabb motivátor, ami szintén sokakat sarkallhat munkahelyváltásra, az a home office és/vagy a távmunka lehetősége (32 százalék), illetve a rugalmas munkaidő (31 százalék) – tette hozzá a szakértő.


