Kilencmilliárdot nyaraltak el a SZÉP-kártya-tulajdonosok
Több mint 9 milliárd forintot használtak fel keretükből nyáron a SZÉP-kártya-birtokosok – írja a K&H közleményében.
Az éves K&H SZÉP-kártya forgalom ezzel meghaladja a 20,6 milliárd forintot, amelynek egyre nagyobb részét már digitális fizetéssel használják fel.
A top 3 nyári helyszín
- Siófok,
- Balatonfüred és
- Sárvár volt.
A június-július-augusztus folyamán felhasznált összeg 5 százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest.
Ezzel a K&H SZÉP-kártya teljes forgalma az év első nyolc hónapjában átlépte a 20,6 milliárd forintot, ami 2 százalékkal kevesebb 2023 első nyolc havi eredményeihez képest.
Szeretünk fürdeni
A nyár folyamán a legnagyobb forgalom a hazai fürdővárosokban volt. Nem fürdővárosként egyedül Nyíregyháza került be a top 5-be:
- Siófok,
- Balatonfüred,
- Sárvár,
- Hajdúszoboszló és
- Nyíregyháza.
Nem csak a tulajdonosok, az egyenlegek is feltöltődtek nyáron
Három hónap alatt közel 8 milliárd forint jóváírás történt a kártyabirtokosok számára, ami 7 százalékkal magasabb a tavalyi, ebben az időszakban történt jóváírásoknál.
Az év első nyolc hónapját tekintve több mint 20,4 milliárd forint juttatást fizettek a cégek a kártyabirtokosoknak, ami 9 százalékos növekedés jelent az elmúlt év azonos időszakához képest.

Egyre népszerűbb a digitális fizetési megoldás
Augusztusban átlépte a 43 ezret a K&H SZÉP-kártya-elfogadóhelyek száma. Ráadásul több mint felüknél, közel 22 ezer helyen már érintésmentesen – vagyis mobiltelefonnal és okoseszközökkel – is lehet fizetni a SZÉP-kártyával.
| A kártyakibocsátók közül egyedülállóan elérhető innovatív fizetési megoldást azok a K&H bankszámlával is rendelkező kártyabirtokosok használhatják, akiknek Apple Watch okosórájuk vagy iOS / Android operációs rendszerrel futó, NFC funkcióval rendelkező telefonjuk van. |
A Nemzetgazdasági Minisztérium júliusi összefoglalója szerint a növekvő reálbérek hatására oldódik a lakosság óvatossága, és ez visszatükröződik a fogyasztás, ezzel együtt a turisztikai fogyasztás növekedésében is. A családok – a SZÉP-kártyának is köszönhetően – már nemcsak a boltokban költenek többet, hanem többet is utaznak. A szaktárca a nyár folyamán arra is emlékeztetett, hogy a turizmus a magyar gazdaság stratégiai fontosságú húzóágazata, amely Magyarország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést.


