Teljes egyetértésben döntöttek Matolcsyék a kamatokról
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa augusztusi ülésén az alapkamat tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint – tájékoztatott róla az MTI.

Az augusztus 27-i ülésén a tanács 6,75 százalékon tartotta az alapkamatot, és nem változott a kamatfolyosó két szélén sem, így az egynapos (O/N) betéti kamat 5,75 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,75 százalék maradt. Ezzel több mint egy év után tartott szünetet az MNB a kamatcsökkentésekben.
A jegyzőkönyv szerint a tanácsban egyetértés volt arról, hogy a szigorú monetáris politika legfontosabb sarokpontjai nem változtak.
Az augusztusi kamatdöntésnél a monetáris tanács két döntési opciót tárgyalt: a változatlan kamatkondíciók és a 25 bázispontos kamatcsökkentés lehetőségét.
Továbbra is óvatos és szigorú a tanács
A tanács ezeket elsősorban az inflációs kilátások, a gazdasági szereplők körében érvényesülő óvatosság, valamint a kockázati környezet változása mentén mérlegelte.
A döntéshozók megállapították, hogy mindkét opció mellett számos hangsúlyos érv szólt, ugyanakkor az alapkamat változatlanul tartása a jelenlegi gazdasági környezetben jobban illeszkedett a stabilitásorientált monetáris politikai megközelítéshez.
A tanácstagok általánosan a szigorú monetáris kondíciók fenntartása és a pénzügyi piaci stabilitás megőrzése mellett érveltek.
A jegyzőkönyv szerint a tanácstagok egységes megítélése alapján továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikára van szükség. A döntéshozók kiemelték, hogy a szigorú irányultságú monetáris politika továbbra is kulcs a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez.
Van tér a kamatcsökkentésre
Ugyanakkor többen is jelezték, hogy a kamatcsökkentések átmeneti szüneteltetését követően a következő időszakban a kamatkondíciók további óvatos mérséklésére nyílhat tér.
A monetáris tanács szerint a globálisan meghatározó jegybankok várható kamatpolitikájától, valamint a hazai inflációs kilátások és kockázati megítélés alakulásától függően a következő időszakban a kamatkondíciók további óvatos mérséklésére nyílhat tér
– olvasható az MNB honlapján közzétett jegyzőkönyvben, amelyben kiemelik, hogy a tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, amelyek alapján körültekintően és adatvezérelten dönt az alapkamat mértékéről.


