
Vidéki otthonfelújítási támogatás: itt a hivatalos válasz, kik és mire igényelhetik pontosan – ezek a kizáró okok
Néhány év után ismét elérhető a vidéki otthonfelújítási támogatás, amely egy kedvezményes hitellel kiegészítve komoly fejlesztésekre ad esélyt csaknem 2900 településen – közölte a kormány hétfőn az internetes oldalán.

A kormany.hu-n közzétett tájékoztatás szerint a támogatás vissza nem térítendő és a felújítási munkálatok összköltségének fele, akár 3 millió forint is lehet, ám a munkadíjnak és az anyagköltségnek a támogatás összegén belül fele-fele arányban kell lennie.
A támogatást a munkálatok befejezését követően, utólag lehet igényelni, éppen ezért kedvezményes kamatozású kölcsönt is biztosít hozzá az állam a bankokon keresztül.
A maximális hitelösszeg 6 millió forint és legalább ez az összeg szükséges a vissza nem térítendő teljes támogatás kihasználásához
– írták, hozzáfűzve, hogy a kamattámogatás legfeljebb tízéves futamidőn belül jár. A kamat a normál kamat 3 százalékponttal csökkentett értéke, a hitelt csakis a támogatást igénylők vehetik fel, a kölcsönbe a munkálatok befejezését követően kapott vissza nem térítendő támogatást automatikusan betörlesztik és ha nagyobb a támogatás összege a felvett hitelnél, a különbözetet megkapja az igénylő.
Kik igényelhetik a vidéki otthonfelújítási támogatás?
A vissza nem térítendő támogatást a Magyar Államkincstárnál lehet igényelni elektronikus úton, postán vagy személyesen, a magyarországi, 5000 főnél kisebb lélekszámú településeken. A tulajdoni lapon lakóház vagy lakás megnevezésnek kell állnia, de elfogadható a tanya, birtokközpont megnevezés is, hogyha ott van lakóépület is – ismertették a részleteket.
Arra hívták fel a figyelmet, hogy
- a támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között igényelhető és sem kivitelezői szerződés, sem számla nem szólhat 2025. január elseje előtti dátumra,
- illetve a munkákat sem lehet megkezdeni 2025 januárjáig.
A támogatást a munkák befejezését és a számlák kifizetését követően legfeljebb 60 napon belül lehet kérni.
A lehetőséggel olyan magyar állampolgárok élhetnek, akik legalább egy gyermeket várnak vagy nevelnek, függetlenül attól, hogy egyedülállók, házastársak vagy élettársak – közölték, hozzáfűzve, hogy társaknál mindkét fél lehet igénylő.
Az igénylőnek, házastársak, élettársak esetén legalább az egyik félnek rendelkeznie kell legalább 1 év folyamatos társadalombiztosításjogviszonnyal, legfeljebb 30 napos megszakítással. A társadalombiztosítás a hazai mellett külföldi is lehet, sőt az is megfelel, ha az igénylőnek magyar vagy külföldi felsőoktatási intézményben nappali hallgatói jogviszonya van. Az is elfogadható, ha az igénylő gyod-ban részesül.
Mire lehet igényelni a vidéki otthonfelújítási támogatást?
A közlemény szerint a támogatásból egyebek között
- közműszolgáltatások,
- fürdőhelyiségek,
- WC-k,
- fűtési rendszerek,
- nyílászárók,
- tetők,
- kémények,
- klímaberendezések,
- galériák,
- lépcsők,
- szaniterek létesítését,
- beépítését,
- korszerűsítését,
- felújítását,
- cseréjét,
- festési,
- szigetelési,
- alapozási,
- akadálymentesítési munkálatok elvégzését lehet kifizetni.
Az állam a támogatásért cserébe azt várja, hogy az igénylő, illetve gyermekei együttesen legalább 50 százalékos tulajdonnal rendelkezzenek abban az ingatlanban, amelyet a támogatásból szeretnének korszerűsíteni. Az igénylőknek, gyermekeiknek az adott ingatlanban bejelentett lakcímmel is kell rendelkezniük, vállalva, hogy 5 évig életvitelszerűen a támogatott ingatlanban laknak – írták.
Vidéki otthonfelújítási támogatás: ezek a kizáró okok
Kizáró oknak számít az, ha
- az igénylő és a gyermekek térítésmentes szolgálati lakásban laknak,
- vagy ha valamelyik támogatott személyt tartósan egészségügyi intézményben kezelik,
- vagy ha munkavállalás miatt legfeljebb 5 évig nem a kérdéses ingatlanban laknak,
- vagy ha egy közeli hozzátartozó ápolása miatt a támogatott személy máshol lakik,
- vagy ha a támogatott személyek, gyermekek valamelyike elhalálozik, illetve ha a nagykorúvá vált gyermek elköltözik otthonról.
A lehetőség az igénylő vér szerinti gyermekére, a legalább 12. hetes magzatra, örökbefogadott gyermekre, sőt a 25. életévét betöltött gyermekre is igénybe vehető, feltéve, hogy a gyermek megváltozott munkaképességű. Kiskorú rokona is lehet a gyermek, ha a szülei halála miatt az igénylő a kirendelt gyámja.
További részleteket a kormány-hun olvashatnak.
Ajánlott videók


