A nemrégiben megnyílt, részben felújított Dandár és a Palatinus kivételével mindegyik fővárosi gyógyfürdőben emelkedtek az árak januártól, igaz, fürdőnként és jegytípusonként eltérő mértékben. Mutatjuk, hol mennyiért kínálják a belépőjegyet hétfőtől.
Január 6-tól emelkedtek az árak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez tartozó fürdők többségénél. Tavaly év elején az emelés mértékében látványos különbség volt az utazók által leginkább látogatott műemlék fürdők és a hazai fürdőzők által kedvelt létesítmények között. Akkor a nagy műemlék fürdők jegyei 10 százalékot is meghaladó mértékben drágultak, a többi fürdőnél pedig nagyjából ennek a felével.
A 2025. január 6-tól érvényes árlistákon ilyen különbséget nem látni:
az emelés mértéke fürdőtől és jegytípustól függően nagyjából a 4 és 6,9 százalék közötti sávban mozog, azonban a turisták által legkedveltebb gyógyfürdők esetében inkább a sáv alsó feléhez közeli, a nagyrészt helyi lakosok által látogatott fürdőknél pedig inkább a sáv felső szintjéhez közeli az emelés mértéke
– számolt be a Termál Online.
A más üzemeltetőhöz tartozó budai Veli Bej fürdőben még novemberben változtak a jegyárak.
Egyedül a nemrégiben újranyitott Dandár fürdő és a Palatinus Gyógyfürdő jegyárai változatlanok. Az előbbinél egyelőre csak a szabadtéri ikermedence és a szaunavilág használható, míg az utóbbi a Lumina Park miatt márciusig rövidebb nyitvatartással üzemel.
A Dandár fürdő felújítási munkálatai múlt év tavaszán kezdődtek, a fürdővendégekre tekintettel a munkálatokat két szakaszra tagolták. Az első ütemben a kültéri medencéket és a szaunavilágot korszerűsítették, amely a tervezettnél hamarabb, decemberben újranyitott. A beltéri felújítás hosszabb időt vesz igénybe, ennek a résznek az újranyitása 2025 első negyedévében várható – írta meg a Spabook.
A Dandár fürdő felújítása során a földszinti területek teljes burkolatcseréje mellett megújulnak a zuhanyzók, a mellékhelyiségek, továbbá a szauna és a pihenőtér nemcsak esztétikusabb lesz, hanem funkcionalitásában is korszerűsödik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.