A svájci Stadler szolnoki gyárában elkészült az első olyan kocsiszekrény, amelyeket emeletes vonatokhoz gyártottak a tavaly szeptemberben bejelentett, 45 millió eurós beruházás eredményeként. A kocsiszekrény leleplezése és a Stadler 15 éves magyarországi jelenléte alkalmából tartott ünnepségen Peter Spuhler, a Stadler Trains igazgatótanácsának elnöke bejelentett egy új beruházást is.
Eszerint a gyárban az év végétől új hegesztési technológiát vezetnek be, amelynek révén
A Stadler szolnoki Vasúti Járműjárgytó Kft. gyára 2009 óta működik, eredetileg 200 kocsiszekrény előállítására építették 200 fő alkalmazásával. Az első évben 100 dolgozó 52 kocsitestet készített, később azonban ez az üzem lett a Stadler legnagyobb kocsiszekrénygyártója, egyben a régióban a maga nemében legfejlettebb létesítménye.
Az emeletes kocsiszekrény gyártását lehetővé tévő, említett fejlesztéssel a társaság 170 új munkahelyet teremtett. A csoport Magyarországon összesen közel 1000 főt foglalkoztat. Termékeinek 80 százalékát exportálja. „A kapacitást tovább fogjuk bővíteni” – jelentette ki a Stadler igazgatótanácsának elnöke. Mint hozzátette: „A Stadlernél nincs olyan, hogy nem megy.”
Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte Peter Spuhlernek a Stadler magyarországi működése iránti elkötelezettségét. A mostanit az elmúlt 50 év legnehezebb évtizedének nevezte, utalva a három éve Ukrajnában folyó háborúra és súlyos európai következményeire.
A földrész versenyképessége romlott az Egyesült Államokéhoz képest, és a „politikai stabilitás is kezd eltűnni a kontinenstől”. Ebben a környezetben a hazai politikai stabilitást a miniszter kimondott versenyelőnynek nevezte. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kitart a gazdasági semlegesség mellett, újabb beruházásokat szeretne vonzani. Tavaly három kontinesről 19 országgal 4000 milliárd forintnyi beruházásról sikerült megállapodni, ebben a Stadlerre is jutott szerep.
A társaság a fenti beruházás révén 20 százalékkal növelte a kapacitását. A munka, amit Szolnokon végez 15 éve, mindenképpen sikertörténet – emelte ki a miniszter. Újabb fejlesztésekről, beruházások Szolnokra történő telepítésekről folynak a tárgyalások. Hatalmas a verseny a vasútijármű-gyártásban is, ebben a Stadler Szolnoknak is meghatározó szerepet szán – jelentette ki Szijjártó Péter.
A svájci vállalatok ott vannak a tíz legnagyobb magyarországi beruházó között. Kilencszáz cég több mint 3000 dolgozót foglalkoztat itt, ezekkel a magyar kormány eddig 53 támogatási megállapodást írt alá.
A kezdetek óta a Stadler Szolnokon összesen 5600 kocsiszekrényt gyártott. A szolnoki kocsiszekrénnyel szerelt vonatok a világ 14 országában közlekednek, például az Egyesült Államokban, Norvégiában vagy Nagy-Britanniában.
A társaság eddig 200 millió eurót fektetett a szolnoki gyárba.
Peter Spuhler elmondta, hogy hogy a MÁV és a GYSEV flottája együtt 143 FLIRT és 40 KISS villamos motorvonatot üzemeltet, ezeket szintén a Stadler gyártotta. Tizenkét, szintén a svájci cégtől érkezett Citylink vasútvillamos szerelvény is közlekedik az országban. A MÁV flottájában Stadler szerelvényei évente 35 millió kilométert futnak. A Stadler-vonatok szállítják a magyarországi utasok mintegy felét. A társaság nemrég 9 plusz 2 szerelvény szállítására kapott megbízást a GYSEV-től.
A Stadler több mint 80 éve gyárt vonatot (nagy vasutat, villamost, nagy sebességű járművet, metrót, mozdonyt), emellett foglalkozik karbantartással és vasúti jelzőberendezések előállításával. Központja a kelet-svájci Bussnangban van. Számos országban együttesen mintegy 14,5 ezer főt foglalkoztat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.