Áfabevallás: napok maradtak hátra – a NAV most könnyítést ajánlott
Már csak pár napjuk maradt a vállalkozásoknak a tavalyi évről szóló áfabevallás elkészítésére – közölte szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mely közel hetvenezer vállalkozástól február 25-ig várja a dokumentumokat.

Az adóhatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy a tavaly január 1-jén debütált eÁFA jelentősen megkönnyítheti a kötelezettség teljesítését. A rendszerben ugyanis már az éves bevallás is egyszerűen elkészíthető és beadható akár a webes felületen, akár gép-gép kapcsolaton keresztül.
Sokat segít az áfabevallásban az eÁFA
Az eÁFA nemcsak a egyszerűbbé teszi az adózást, de az adminisztrációt is csökkenti, és a használatával az esetleges hibák, adateltérések is kiküszöbölhetők, sőt
az ellenőrzés valószínűsége is kisebb a felhasználói körében.
A rendszer a NAV szerint a könyvelőknek is nagy segítség lehet az áfabevallási időszakban, hiszen több, eddig manuális folyamat kiváltásával rengeteg időt spórolhatnak. A rendszert az adóhatóság folyamatosan finomhangolja, sőt annak szolgáltatásait is bővíti. Ennek eredményeképp tavaly óta már elérhető az önellenőrzési funkció is, valamint a jogutódlással, soron kívüli bevallási kötelezettséggel érintett adózók is elkészíthetik áfabevallásukat, és a felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárással kapcsolatos bevallások is teljesíthetők az eÁFA-ban.
A NAV felidézi, hogy az áfa az egyik legösszetettebb adófajta, bevallását nagyban megkönnyítheti az eÁFA-szolgáltatás, amelyet minden vállalkozásnak érdemes megismerni és használni. A NAV honlapján a rendszer alkalmazásához szükséges minden fontos információ megtalálható.


