BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Béremelést kaptak a bírók és a bírósági alkalmazottak

A kormány által megkezdett igazságügyi reform részeként jelentős mértékű emelést kapnak a bíróságokon dolgozók, azok is, akik nem jogász végzettségűként segítik a bíróságok munkáját. A béremelés tehát érinti a bírókat, a bírósági titkárokat és a hivatali dolgozókat is. A béremelés mellett kiemelt cél a bíróságok munkájának korszerűsítése és a hatékonyság növelése.

November végén jelentette be a kormány, hogy létrejött a megállapodás az Országos Bírósági Hivatal, az Országos Bírói Tanács és a Kúria vezetőivel, melynek célja a hatékonyság növelése. A megállapodás érdekében változtatásokat hajtanak végre a bírósági szervezet működésében, és jelentősen nő a bíróságokon dolgozók illetménye – közölte akkor Tuzson Bence igazságügyi miniszter. 

A bírósági dolgozók béremelése három lépésből áll, 2025-ben 130 milliárdot szán erre a költségvetés. Ahogy Tuzson Bence miniszter fogalmazott: az elsődleges cél, hogy a bírói függetlenség betartásával hatékonyságnövelést hajtsanak végre a bíróságokon. 

A bírósági dolgozók béremelése

A bérrendezésnek köszönhetően a bíró és az ügyészi illetményalap a jelenlegi 566 660 forintól 651 660 forintra emelkedik, ami 15 százalékos emelést jelent egy év alatt. Az emelés végére, 2027. január 1-jére a bírók fizetése eléri a 2,25 millió forintot, ami 48 százalékos emelés lesz. 

bíróság, kalapács, letartóztatás, ítélet, per
NKFH
A bírósági dolgozók béremelése három lépcsőben zajlik / Fotó: Northfoto

De nemcsak a bírók jövedelme emelkedett a döntéssel, ugyanis a bírósági titkárok és fogalmazók esetében – tehát azok a jogászok, akik a bíróságokon dolgoznak, és várhatóan bírók lesznek idővel – magasabb, 82 százalékos növekedés valósul meg. Emellett emelték azoknak a bírói munkát támogató, de nem jogász végzettségű munkatársaknak bérét is, akik a háttérmunkát végzik. Az ő fizetésük 100 százalékkal emelkedett. 

Ez régi adóssága volt a kormányzatnak, ugyanis a nem jogász végzettségű dolgozók bére nagyon alacsony volt, jelentősen elmaradt a más adminisztratív területen dolgozókétól. A béremeléseket először 2025 január 1-jén, majd 2026-ban, aztán 2027-ben hajtják végre.

Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatása szerint 2025. január 31-én 2694 bíró és 8387 igazságügyi alkalmazott állt jogviszonyban Magyarországon – írta az Index. A bírók közül:

  • a Kúrián 91-en, 
  • az ítélőtáblákon 171-en, 
  • a törvényszékeken 1118-an,
  • a járásbíróságokon 1278-an.
  • az Országos Bírósági Hivatalban 36-an dolgoztak. 

Az igazságügyi alkalmazottak száma a Kúrián 263 fő. Az ítélőtáblákon 310-en, a törvényszékeken 3602-en, a járásbíróságokon 3969-en, az Országos Bírói Tanács mellett 17-en, az Országos Bírósági Hivatalban pedig 226 munkatárs segíti a bírók munkáját.

Béremelés több ágazatban is

Az intézkedés szervesen kapcsolódik a kormány béremelési stratégiájához, miként ez megtörtént az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók esetében is. Ahogy a Világgazdaság korábban megírta, a mostani kormányzati ciklus egyik legfontosabb bérfejlesztési programja a pedagógusoké, a kormány régi adósságát törleszti azzal, hogy 2024 januárjában megkezdte oktatási dolgozók anyagi helyzetének javítását. 2025 januárban a második üteme következett a hároméves béremelési programnak. Míg 2024-ben átlagosan 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok fizetése, 2025. január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik, ezzel eléri a bérük a diplomás átlagbér 80 százalékát. A tanári átlagbér ezzel bruttó 844 ezer forint lesz. 

A 2025-ös költségvetés céltartalékában 675 milliárd forintot különített el bérfejlesztésekre. Az említettek mellett 2025-ben 30 százalékkal emelkednek átlagosan a vízügyi ágazatban is a fizetések, majd 2026-ban 10-11 százalékkal, összegészében 2027-ig 60 százalékkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.