BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átverte a fogyasztókat az ételfutárcég – több tízmilliós bírság lett a vége

A Gazdasági Versenyhivatal szerint fontos, hogy ha egy akció feltételhez kötött, akkor azt is közöljék a vállalkozások. A Foodora több mint 35,2 millió forint bírságot kapott.

Több mint 35 millió forintos bírsággal sújtotta a Foodora ételrendelési portált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért az megtévesztette a fogyasztókat – derül ki a hivatal pénteki közleményéből.

Budapest,,Hungary,-,Jan,26,,2025:,A,Foodora,Courier,On, foodora
A Foodra magatartása tisztességtelen volt a GVH szerint / Fotó: Shutterstock

A Foodora ellen több mint egy éve indult eljárás

A GVH még 2023 decemberében indított eljárást a Foodorával szemben, miután az egy 2023. őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, ám azt elhallgatta, hogy ez csak a 6 ezer forint feletti rendelésekre vonatkozik. A portál ráadásul késleltette is az eljárást, ezért a versenyfelügyeleti bírságon felül további 20 millió forintos eljárási büntetést is kapott.

A Foodora, illetve az azt üzemeltető Delivery Hero Hungary Kft. 2 ezer forintos és ingyenes szállításról szóló akciója 2023. szeptember 4. és 2023. október 31. között futott, ám a részletekről a GVH szerint nem tájékoztatott megfelelően. 

A versenyhivatal azt is vizsgálta, hogy a cég az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat.

Az eljárásban a GVH gyanúja beigazolódott, tehát a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A versenyhatóság azt is feltárta, hogy a Foodora 2024. június 14–20. között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat a rendszerhasználati díj felszámításáról. Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa – figyelembe véve a vizsgált reklámkampány költségét – összesen 35,2 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

Az időt is húzta az ételfutár cég

A vállalkozás az eljárás alatt utólag módosította a vizsgált reklámkampány költségére vonatkozó adatait, ami az eljárás elhúzódásával járt. A GVH Versenytanácsa ezért további 20 millió forint eljárási bírságot is kiszabott a cégre, amelyet az elismert, és az eljárási bírságot be is fizette a központi költségvetésbe. 

Ez az eljárás alá vont vállalkozásoknak is azt üzeni, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségüknek pontosan és határidőben kell eleget tenniük.

A közlemény szerint a Gazdasági Versenyhivatal kiemelten figyeli az ételfutárcégek tevékenységét, korábban pedig ágazati vizsgálatot is végzett a területen, aminek alapján ajánlásokat is megfogalmazott mind a fogyasztók, mind a cégek számára. A GVH a konkrét ügy kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogyha egy vállalkozás árkedvezményt ígér, és annak érvényesítése valamilyen feltételhez van kötve, akkor arról a kedvezmény hirdetésével egyidejűleg és egyértelműen tájékoztatni kell a fogyasztókat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.