A felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). Ez a lehetőség nemcsak a gazdálkodó szervezetek, hanem azok vezetői számára is kedvező megoldást kínál.
A NAV szerint egyre több fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő cég él a megállapodás lehetőségével.
A cégek a megállapodással rendezhetik adótartozásukat, elkerülve így a végleges felszámolást és tovább működhetnek.
Emellett az ügyvezetők számára is biztonságot nyújt a megállapodás, hiszen így elkerülik a személyes felelősség megállapítását és az ezzel járó esetleges bírságokat, végrehajtásokat, pereket. Így például nem kell attól tartaniuk, hogy a NAV a cég bevallási kötelezettségének az elmulasztása miatt a cég helyett vele szemben szab ki mulasztási bírságot, vagy fedezetelvonó szerződés megkötése, a hitelező megkárosítása, társasági részesedés rosszhiszemű átruházása, illetve hátrányos üzletpolitika folytatása miatt vele szemben indít mögöttes felelősség megállapítása iránti pert, vagy kér biztosítékot, illetve foganatosít végrehajtást a magánvagyonával szemben.
A megállapodás minden olyan cég számára lehetséges, amelynél a NAV eredménytelen végrehajtást folytatott le, és ami a felszámolás helyett egyezségre törekszik. Ezzel a lehetőséggel stabilizálhatják működésüket a vállalkozások és rendezett pénzügyi körülmények között folytathatják tevékenységüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.