BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton leültette az élelmiszer-kereskedőket és a közölte velük: ha nem sikerül az árakat csökkenteni, nincs más választása a kormánynak – jön a durva beavatkozás

Nagy Márton szerint ha nem sikerül a kereskedőknek és a beszállítóknak közösen az árakat csökkentenie, akkor a kormánynak nincs más választása, minthogy direkt módon beavatkozzon az árakba.

„Ma egyeztettem az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) képviselőivel az élelmiszerárak alakulásáról” – írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán. A tárcavezető hangsúlyozza: elkötelezettek amellett, hogy megvédjék a magyar családokat és nyugdíjasokat az inflációval szemben, ezért folyamatosan figyelemmel kísérik az élelmiszerek árának alakulását, és ha szükséges, azonnal beavatkoznak.

Nagy Márton élelmiszer-kereskedők árak
A kötelező árstop újbóli bevezetését sem zárják ki / Fotó: Nagy Márton Facebook-oldala

A politikus leszögezte: az élelmiszer-infláció visszaszorítása közös érdek, ezért készen állnak minden szükséges intézkedés meghozatalára az árak kontrollálása érdekében. A családok érdekeit szem előtt tartva semmilyen lehetőséget, intézkedést nem zárnak ki, így a kötelező árstop újbóli bevezetését sem.

Hozzátette: kiemelten figyelik az alapvető élelmiszerek – például a tej és tejtermékek – elérhetőségére és megfizethetőségére, hiszen ezek a családok vásárlásainak meghatározó részét képezik. Nagy Márton a bejegyzésében közölte: első lépésként százra bővítik az online árfigyelő rendszerben követett termékek körét.

Az új termékek között, olyan alapvető élelmiszerek is helyet kaphatnak, mint a halak, kávé, tea, rizs, tejszín, marhahús, zsemle és kakaópor. A miniszter bejegyzését azzal zárta: ha nem sikerül a kereskedőknek és a beszállítóknak közösen az árakat csökkentenie, akkor a kormánynak nincs más választása, minthogy direkt módon beavatkozzon az árakba.

Nagy Márton: az autóipar fellendítése közös érdek

A tárcavezető szerint közös érdek, hogy az autóipar új lendületet kapjon, az elektromos átállás felgyorsuljon, a legmodernebb technológiák fejlesztése nálunk történjen, hiszen ez jelenti a jövőt. Emiatt szorgalmazza a kormány azt, hogy uniós szintű, a lakosságot és gyártókat egyaránt támogató vásárlásösztönző program induljon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.