Az idei az áttörés éve lesz, legalább nyolc olyan tényező van, köztük a foglalkoztatás, amelyből látják, hogy fordul a gazdaság – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén szombat este Budapesten.
Nagy Márton a szövetség Companies for the Future Award című rendezvényén elsőként azt említette, hogy
Ezek lesznek az első ágazatok, amelyek tényleg fordulatot tudnak hozni – mondta a tárcavezető. A külső kereslet által érintett ágazatok attól függenek, hogy Európa „hogy szedi össze magát”, és az európai versenyképesség hogyan tud helyreállni – tette hozzá Nagy Márton.
Kitért a kkv-kra is, amelyeknél hitelezési fordulatot hajtanak végre, ami azt jelenti, hogy számukra olcsóbb hitelt szeretnének adni. Ezenfelül folytatni szeretnék az adócsökkentést is a vállalatoknál, így most a kiva esetében alkalmazott határok felemelésén gondolkodnak.
Nagy Márton kiemelte, az áttörést célozva már eddig is rengeteg programot jelentettek be, köztük azt a 21 pontot, amely lényegében három téma köré csoportosítható: a gazdasági növekedésen alapuló nagyobb bérkonvergencia, lakhatási kérdések és a kkv-k esetén a méret duplázása. A miniszter kijelentette, hogy ez a három, a magyar gazdaságpolitikát meghatározó témakör szombaton további három témakörrel bővült:
Nagy Márton elmondta, hogy a 100 nagy gyárépítési program arról szól, hogy az országban az iparnak továbbra is nagy a jelentősége. Az autóipar mellett azonban fókuszálniuk kell a gyógyszergyártásra, az élelmiszeriparra és az egyéb olyan iparágakra, amelyeknek nagy a hozzáadott értékük, ezenkívül a jövő iparágaira is. Az adócsökkentés politikája kapcsán jelezte, egyértelműen az új elem a családok kérdésköre. Azt szeretnék, ha a családok szja-ja csökkenne, nem is akárhogy, 15 százalékról nullára.
Anyák adómentessége: ennyivel nő a nettó fizetés kettő és három gyereknél – milliós pluszpénzt jelent Orbán Viktor bejelentése
Kiszámoltuk, mit jelent az új támogatás a családoknak. A kassza jókorát hízik, az anyák adómentessége ugyanis milliós többletbevételt is jelenthet egy évre lebontva.
Ebbe a témakörbe tartozó intézkedések közül említette, hogy október 1-jén indul a háromgyermekes anyák szja-mentessége, ami 250 ezer anyát és családot érint, a költségvetésnek pedig évente 170 milliárd forintjába fog kerülni. Hangsúlyozta, hogy a négygyermekes anyák szja-kedvezménye fennmarad, erre a 70 ezer családot érintő intézkedésre évi 50 milliárd forintot költenek.
Felhívta a figyelmet új elemként a csed és a gyed teljes szja-mentességére, amely
a következő években 30-40 ezer anyát fog érinteni, többletköltsége pedig évi 10 milliárd forint.
A miniszter az adócsökkentések kapcsán jelezte, ezen intézkedésekkel a következő években megerősítik a családpolitikát.
Nagy Márton kitért az infláció témakörére és elmondta, hogy „az infláció a legrosszabb dolog a világon, megtapasztaltuk, hogy eszi meg az emberek jövedelmét”. Felidézte, hogy 2024 közepére az élelmiszer-inflációt, az inflációt is „meg tudták szelídíteni, le tudták szorítani”. Azonban most azt látják – decemberben, januárban és februárban is –, hogy „az infláció visszakúszott”.
Az élelmiszer-inflációban veszélyeket látnak, ezért a kiskereskedelmi cégekkel elkezdtek egy párbeszédet, ezáltal remélhetőleg a következő két hétben egyezségre jutnak, hogyan tudják az élelmiszer-inflációt leszorítani, illetve megállítani. Ha ez nem sikerül, akkor
hatósági árak lesznek, ráadásul az alapvető élelmiszereknél alkalmazott hatósági árak mellett a kiegészítő termékeknél profitmarzs- vagy marzskorlátozás lesz,
ami azt jelenti, hogy „senki nem tud keresztárazni”. Felhívta a figyelmet a nyugdíjasokra is, akik október 1-jétől áfa-visszatérítést fognak kapni: a zöldség-, a gyümölcs- és a tejtermékek vásárlását követően 30 nap után a nyugdíjakkal együtt visszakapják ezen termékek áfatartalmát egy meghatározott összegig.
A helyszínen kiadott közlemény szerint a csaknem 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség (JVSZ) negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású Companies for the Future Award gálaeseményét, amelyen már hét kategóriában tüntették ki a magyarországi gazdasági élet kiemelkedő vállalatait.
A fődíjat közép- és nagyvállalati kategóriában is átadták, a díjazottak az elismerést Nagy Mártontól vehették át. Középvállalati kategóriában első helyen végzett a Billingo Technologies Zrt., a második és a harmadik helyet a Wáberer Medical Center és a GB Solutions Zrt. szerezte meg. A nagyvállalati kategóriában a Magyar Suzuki Zrt. lett az első helyezett, a Kométa 99 Zrt. a második, a Novopayment Kft. pedig a harmadik helyen végzett. Ezekenfelül további öt kategóriában különdíjakat is kiosztottak.
A hazai és nemzetközi hátterű kis-, közép- és nagyvállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség 40 éve segíti tagvállalatainak magyarországi működését. Céljuk nem csupán a tagvállalatok támogatása és érdekképviselete, hanem a magyar gazdaság versenyképességének növelése, fenntartható fejlődésének támogatása, valamint az innováció kultúrájának erősítése a Magyarországon működő vállalatok körében. A szövetség csaknem 150 tagvállalatot tömörít, a cégcsoportokon keresztül mintegy ezer céget képviselve, a teljes hazai GDP csaknem egyharmadát adva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.