Idén sem maradt el a minimálisan elvárt tagdíjak emelése az önkéntes nyugdíjpénztáraknál: a Grantis összesítése szerint az Alfa Nyugdíjpénztárnál 9 ezerről 10 ezer forintra, az Aranykornál 10 ezerről 12 ezer forintra, a Bizalomnál 7 ezer forintról 8 ezer forintra növekedett a havi tagdíj. Emelt a Pannónia Nyugdíjpénztár is, ahol 6 ezerről 8 ezer forintra nőtt az elvárt havi minimum, az OTP Nyugdíjpénzárnál pedig az eddigi 8 ezer forint helyett legalább 10 ezer forintos havi befizetést kell vállalniuk a tagoknak.
„Az önkéntes nyugdíjpénztárak elvárt tagdíjainak emelését részben a költségek emelkedő volumene, részben a megtakarítások értékállóságának fenntartása magyarázza. A minimálisan elvárt tagdíjnak viszont inkább elméleti a jelentősége, hiszen havi 8-10 ezer forint befizetésével – még a várható hozamok figyelembe vételével is – nehezen halmozható fel akkora megtakarítás, ami érdemi segítséget jelentene a nyugdíjas években” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint egyébként 2024. harmadik negyedének végéig közel 95,4 milliárd forintnyi tagi befizetés folyt be az önkéntes nyugdíjpénztári számlákra, ami közel 15 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi összeget. A munkáltatói befizetésekből pedig valamivel több mint 33,4 milliárd forintnyi bevétel keletkezett a kasszáknál, ami szintén jelentősen – 9,3 százalékkal – meghaladta a 2023. harmadik negyedévére kimutatott adatot.
Így az MNB összesítése szerint a múlt év első kilenc hónapjában a tagi és munkáltatói befizetésekből összesen több mint 122 milliárd forintnyi bevételük származott a kasszáknak, ami bő 15 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbra kimutatott 106,4 milliárdot.
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a befektetési portfóliók választéka is egyre szélesebb a kasszáknál. Ezekből most az Aranykor Nyugdíjpénztár ajánl a legtöbbet – összesen kilencet. A választható befektetési csomagok száma alapján az élmezőnyben van az OTP Nyugdíjpénztár is, ahol összesen hat konstrukcióból válogatnak a tagok. Ezek közül a legóvatosabb befektetési politikát folytató, „Kockázatkerülő” néven futó portfóliót kifejezetten a már nyugdíjas, vagy közvetlenül nyugdíj előtt álló (62 év feletti) tagoknak ajánlja a pénztár, miután a befektetéseket kizárólag pénzpiaci eszközök, vagyis rövid lejáratú állampapírok és bankbetétek alkotják. A sor végén viszont a „Dinamikus” névre keresztelt portfólió áll az OTP Nyugdíjpénztárnál, amit kifejezetten a magas kockázatot vállaló, az aktív éveik elején álló, azaz 16–-35 éves pénztártagoknak ajánlanak. E portfólió befektetéseinek már közel 90 százalékát hazai és nemzetközi részvények, illetve külföldi kötvények alkotják. Az Alfa Nyugdíjpénztárnál szintén hat befektetési stratégia közül választhatnak a tagok: itt a legmagasabb kockázati szintű portfóliónál 70 százalék a részvények aránya.
A Prémium Nyugdíjpénztár a többiekétől kissé eltérő modellt alkalmaz: itt „cél-dátum” megjelöléssel látták el az öt különböző portfóliót, amelyeket a tagok születési dátuma – illetve várható nyugdíjba vonulásának időpontja – szerint kategorizáltak. A legnagyobb kockázati szint vállalása az 1990 után született tagoknak javasolt: a kockázati besorolás a portfólió indulásakor magas szintű, viszont 2045-től közepes, míg 2050-től kezdődően alacsony kockázatúnak minősül. A Pannónia Nyugdíjpénztár pedig három eltérő befektetési bázis portfóliót kínál, amelyek a Zafír, Smaragd és Rubin nevet viselik, ám ezek mellé két kiegészítő portfólió is választható.
Gergely Péter szerint a megfelelő portfólió kiválasztásánál értelemszerűen a nyugdíjba vonulás várható időpontja a meghatározó, de a megfelelő pénztár kiválasztásához mindenképp érdemes használni a nyugdíjpénztári kalkulátorokat is.
Az MNB adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon rekordszintre, 2164,5 milliárd forintra emelkedett 2024. harmadik negyedévére, ami több mint 19 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A portfólió értékének emelkedésének a tagdíjbefizetések mellett az elért hozamok is nagyban hozzájárultak, miután a tőkepiaci környezet tavaly igencsak kedvező volt a pénztári vagyon alakulása szempontjából. Utóbbi nyomán a negyedik negyedév is kifejezetten jól sikerülhetett a pénztáraknál, és borítékolható, hogy a kezelt vagyon nagysága is újabb csúcsra emelkedett.
A taglétszám lassú apadását pedig egyelőre nem tudták megállítani a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak: szeptember végén 1,069 millió tagot tartottak nyilván, ami csak nagyjából ötezer fővel ugyan, de elmaradt az egy évvel korábbitól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.