Tömegével újultak meg az utak a falvakban
A Magyar falu program elindulása óta mintegy 3200 utca újult meg falvakban és kistelepüléseken, összesen több mint 73 milliárd forintból – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Nagybarcán, egy a program részeként megújult útszakasz átadásán.

Tömegével újultak meg a falvak utcái a Magyar falu programban
Gyopáros Alpár hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program egy „kifejezetten alulról építkező” kezdeményezés, ezért nagyon fontos a polgármesterek és munkatársaik segítsége, részvétele. Kifejtette, a községekben élők a településvezetőkön keresztül fogalmazzák meg igényeiket, és a kormány e javaslatok alapján rakja össze a programot.
A kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy a program végrehajtásában mindig érezte azon képviselők segítségét, akik úgynevezett aprófalvas választókerületet képviselnek. Hozzátette, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található a legtöbb kistelepülés az országban, így a program legnagyobb kedvezményezettjének tekinthető. Gyopáros Alpár arra biztatta a magyar falvak polgármestereit, hogy éljenek a program adta lehetőségekkel. Közölte,
a kormány tavasszal újra kiírja a falusi utcák és járdák felújítását célzó projektet.
Orbán Viktor a rádióban: a falu a jövő legvonzóbb életformája
A magyar miniszterelnök a Kossuth rádióban adott interjút péntek reggel. Orbán Viktor beszélt a magyar falusi életforma előnyeiről és arról is, hogy a 13. havi nyugdíj eltörlése brüsszeli ajánlás. Azt is közölte, hogy készülünk arra, hogy az amerikaiakkal kössünk egy tekintélyes méretű és komolyságú gazdasági megállapodást.


