BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugdíjasok, figyelem! Mától újabb támogatás érhető el

Hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai. Ennek köszönhetően már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonuk korszerűsítésére, felújítására.

Az NGM közleménye szerint a programban a jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint maximum 6 millió forintos, kedvezményes kamattámogatott hitelben részesülhetnek. A támogatási kérelmek a Magyar Államkincstárhoz nyújthatók be elektronikusan, személyesen vagy postai úton.

Pensioner nyugdíjas, nyugdíj, 13. havi nyugdíj
Minden kistelepülésen élő nyugdíjas igényelhet támogatást felújítás céljából / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

A kormány kiemelt célja az otthonteremtés, a vidéki otthonok értékének növelése és az ott élők életminőségének javítása, ezért is ilyen széles körű

a Vidéki Otthonfelújítási Program, amely a magyar települések több mint 90 százalékát érinti, azaz mintegy 2900 településen elérhető. 

A  módosítás hatására a 25 év alatti gyermeket nevelő családok mellett több százezer nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy is jogosulttá válik a támogatásra. A támogatás a felújítási munkálatok széles köréhez igényelhető, felhasználása rendkívül rugalmas. Különösen fontos lehet azoknak a vidéki nyugdíjasoknak, akik elavult, energiahatékonyság szempontjából korszerűtlen ingatlanokban élnek. A támogatás felhasználható többek között közművek bevezetésére, fűtési rendszer korszerűsítésére, fürdőhelyiség kialakítására, tetőfelújításra, napelem telepítésére, az épület külső és belső renoválására, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint akár kerítés vagy garázs építésére is.
A támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között vehető igénybe. 

Nyugdíjasok fókuszban

A kormány kiemelt célja, hogy minden generációnak biztosítsa a megfelelő lakhatási körülményeket. Az új intézkedés két év alatt összesen 90 milliárd forint támogatást nyújt a vidéki nyugdíjasoknak

A vissza nem térítendő támogatás a felújítási költségek 50 százalékát fedezheti, míg a bankoknál továbbra is elérhető egy legfeljebb hatmillió forintos kedvezményes hitelkonstrukció, melyhez az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt, 

így az igénylőknek csak az e feletti kamatot kell megfizetniük. Az NGM emlékeztet, a kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és kiszámítható életkörülményeket biztosítson. A 13. havi nyugdíj visszaállítása, a rezsicsökkentés fenntartása és az alapvető élelmiszerek áfa-visszatérítésének lehetősége mind-mind ezt a célt szolgálják. Mindezeken túlmutatóan az otthonfelújítási támogatás ahhoz járul hozzá, hogy a vidéken élő idősek korszerű, biztonságos és fenntartható otthonokban élhessenek. A kormány a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasok helyzetére, továbbra is számíthatnak a támogatásra és a megbecsülésre.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.