BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump ezt is elintézte: jelentősen csökkenhetnek a magyar üzemanyagárak, áttörhetik a lélektani határt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szinte minden abba az irányba mutat, hogy a folytatódhat az elmúlt hetekben látott lassú áresés a hazai kutakon, miután az olajkartell hétfőn bejelentette, hogy áprilistól növeli az olajkitermelést. Mivel január közepe óta folyamatosan csökken a benzin ára és a gázolaj ára Magyarországon és a forint is hetek óta erősödik, így nem zárható ki, hogy heteken belül újra 600 forint alatt lesz a benzin literje, amit a gázolaj is megközelíthet. A magyar autósok egyébként nem másnak, mint Donald Trump-ak köszönhetik ezt is, aki régóta alacsonyabb energiaárakat szeretni látni.

Tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak a hazai kutakon a következő hetekben, így nem zárható ki, hogy hamarosan ismét 600 forint alatt lesz a benzin literje. Az OPEC+ hétfőn jelentette be, hogy a kartell résztvevői már áprilistól napi 138 ezer hordóval növelik a kibocsátást, amit 2026-ig pedig napi 2,2 millióval emelnek. A hírre az olajárak azonnal esni kezdtek, kedd délelőtt az európai piacon mérvadó Brent ára 71 dollárra alá csökkent, ami tavaly szeptember óta nem fordult elő.

üzemanyagárak
Trump ezt is elintézte: jelentősen csökkenhetnek a magyar üzemanyagárak, áttörhetik a lélektani határt / Fotó: Róka László / MTI

Az OPEC + döntése abszolút meglepetés, hiszen egyébként már alacsony szinten járt kőolaj, amit egyre nehezebben viselnek az olajteremlő országok, ami nem is csoda, év eleje óta ugyanis a WTI 70, míg Brent folyamatosan 80 dollár alatt van. Hogy mégis ilyen döntést hoztak, az ugyanannak köszönhető:

Donald Trump a mostaninál alacsonyabb energiaárakat szeretne látni, ezért hónapok óta nyomást gyakorol a kitermelőkre, hogy csökkentsék az áraikat. 

A bejelentés pedig egyértelműen arra utal, hogy az olajpiacon egyre nagyobb a befolyása az amerikai elnöknek.

Új egyensúlyi szint alakulhat ki az olaj árában, ami jó hír a magyar autósoknak

A jelenlegi piaci körülmények arra engednek következtetni, hogy további árcsökkenés jöhet a magyarországi kutakon. Hogy ez milyen mértékű lesz és a benzin eléri-e a 600 forintot, az kérdés, mindenesetre közelíteni fog hozzá

mondta a Világgazdaságnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki hozzátette, a gázolaj esetében erre lehet számítani, miután a téli hónapok végével és a kereslet csökkenésével párhuzamosan újra szűkülhet az olló a két üzemanyagtípus között, így a tavaszól fokozatosan egy szintre kerülhet a benzinnel. 

A 600 forintos lélektani határ a benzinnél nincsen távol, jelenleg 615 körül körül van a literje átlagosan, míg gázolajé 630 forint, tehát utóbbinál látványosabb áresésre lehet számítani.

Grád Ottó szerint a kínálati oldalon történt bejelentések arra is lehetőséget adnak, hogy a korábbi 75 dollárhoz képest alacsonyabban, 70 dollárnál alakuljon ki a stabilizáló árszint és a következő időszakban ott is tartózkodjon. Ez mindenképpen kedvező hír lenne a magyar autósok számára, 2025 elején még a 80 dollárnál is járt a Brent olaj ára, aminek hatására a benzin és a gázolaj jelentősen drágult a hazai kutakon

  • január közepén a benzin 640 forintba,
  • a gázolaj pedig 660 forintba került. 

Ebben persze a jövedéki adóemelés is közrejátszott, de az csak 7-8 forintot jelentett, tehát összességében az olaj világpiaci ára magyarázta az akkori drágulást.

A forint is segíthet az üzemanyagárak csökkentésében

Grád Ottó azt is jelezte, hogy mindenképpen jó hír a magyar autósok számára, hogy 70 dolláros egyensúlyi szint alakul ki az olaj árában, de hogy további árcsökkenés jöjjön, ahhoz a forintnak is látványosan erősödnie kellene, különösen a dollárral szemben. „Sajnos erre kevésbé van esély”, tette hozzá.

Ennek ellenére a hazai fizetőeszközt az elmúlt időszakban mintha kicserélték volna, január közepe óta jelentősen erősödött, amiben az is szerepet játszott, hogy a piac elkezdte árazni a békekötést. Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti első telefonbeszélgetés után a forint már a 400-as szint közelébe süllyedt, ami után csak idő kérdése volt, hogy mikor jegyzik a bankközi devizapiacon 400 forint alatt a forintot. 

A dollárral szemben is javuló formát mutatott, kedden már 380 dollár alatt jegyezték. Pedig Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendkívül szerencsétlenül végződött vitáját követően a hazai fizetőeszköz az euróval szemben 408-ig, míg a dollárral szemben a 393-as kurzusig szúrt fel, ezt azonban a hétfői kereskedési napon egy az egyben ledolgozta. Ugyanakkor ahhoz, hogy a hazai üzemanyagárak tovább csökkenjenek a forint további erősödésére lesz szükség, a forint még fél éve is 350-es kurzus körül mozgott a dollárral szemben, tehát azóta is közel 10 százalékos mínuszban.

Grád Ottó arra a kérdésre, hogy mi az, ami leginkább meghatározza a hazai üzemanyagárak alakulását, maga az alapanyag, vagy a forint árfolyamának változása, azt mondta, hogy alapvetően a kőolaj világpiaci ára a fontosabb. De nem szabad elfelejteni, hogy a változás hatását erősíteni, illetve gyengíteni tudja a forint-árfolyam mozgása, főleg, ha ez a változás éppen ellenkező irányú, mint a kőolaj jegyzéséé.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.