BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esőben bíznak a napraforgó és kukorica vetésébe kezdő gazdák

Vetik a napraforgót, kukoricát a gazdák, és várják az esőt.

Megkezdődtek a földeken a tavaszi vetések. Noha az év eleje eléggé száraz volt, annyira, hogy márciusban kihirdették a tartósan vízhiányos állapotot is Magyarországon, az előző hónap második felére megérkeztek a rég várt esők. Igaz, ezek eloszlása és mennyisége lehetett volna jobb is – mondták a Teol portálnak nyilatkozó gazdák.

Vetik a napraforgót, kukoricát a gazdák, és várják az esőt / Fotó: MW (illusztráció)

Bajban vannak a gazdák, szerintük az idei év sokkal nehezebb lesz, mint az előző kettő volt – mondta Krieser János, aki a Paks környéki Pusztabír Kft. vezetője, egyben a vármegyei gabonaválasztmány tagja. A szakember szerint azért vannak leginkább bajban a gazdálkodók, mert kevés a forgótőkéjük, csak a kötelező szolgáltatások – bérek, járulékok, adók – kifizetésére jut pénz.

„A kukorica nagyon igényli a csapadékot, főleg a vetési időszak után. Ezért döntöttünk arról, hogy május elejéig eltoljuk a vetés idejét. Nagyon száraz volt az ősz, a tél, március második felében viszont nagyobb mennyiségű eső is hullott a környékünkön, de jó lenne, ha már lenne utánpótlás. A repce közepesnek mondható, már elkezdődött a virágzása” – tette hozzá az agrármérnök vállalkozó.

A teljes cikk a Teol portálon olvasható.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.