
Ragadós száj- és körömfájás: újabb fertőzés továbbra sincs, de nem lankadhat a figyelem
Tájékoztatott a Nébih: befejeződött a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) megbetegedések harmadik és negyedik kitörésével érintett telepek – Darnózseli és Dunakiliti – fertőzött állatállományainak leölése és ártalmatlanítása. Bár újabb megbetegedést egyelőre nem igazoltak a hivatal laboratóriumai, a hatósági munka folytatódik, többek között a telepek fertőtlenítésével és országos mintavételezéssel.

A Nébih közleménye szerint a két telepen 3588 állatot kellett ártalmatlanítani, így március eleje óta országosan mintegy 8300 állatot számoltak fel az RSZKF megfékezése érdekében. Az állományokat már korábban beoltották, hogy a vírusürítést minimalizálják a felszámolásig. A vizsgálatok országszerte zajlanak:
eddig több mint 1200 haszonállattartó telepről és 700 vadon élő állatból származó mintát elemeztek újabb fertőzés nélkül.
A hatóság szerint azonban nem lehet hátradőlni. A vírus lappangási ideje szarvasmarhák esetében akár 14 nap is lehet, ezért továbbra is kiemelten fontos, hogy az állattartók és az állatgondozásban dolgozók szigorúan betartsák a járványvédelmi előírásokat.
A védekezést segítendő a Nébih több mint 1250 darab, 10 literes fertőtlenítőszert juttat el a korlátozott területeken működő településekre, és közel százezer tájékoztatót osztanak szét a kormányhivatalok segítségével. Emellett országos szinten helyszíni ellenőrzések is zajlanak az állattartó telepeken. A cél változatlan: megállítani a vírust, és minimalizálni a járvány okozta gazdasági károkat.
A kormányzati kártalanítás segíteni fogja az állattartó telepek mielőbbi újraindítását, az állam átvállalja az ott dolgozók bérét az állami bérgaranciaalap terhére, a gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot kapnak. A miniszter egyben vis maior helyzetet hirdetett, hogy a gazdáknak a kényszerhelyzethez kapcsolódó kérelmeikhez ne kelljen külön igazolásokat benyújtaniuk, így a veszteségeiket a lehető legegyszerűbben lehessen enyhíteni.
Az érintett térségekben elkezdődött a sertések felvásárlása is, így a sertéstartókat sem érheti kár. Nagy István szerint az operatív törzs határozottan és szervezetten látta el a feladatát, a vírus megfékezéséért pedig a védekezés minden résztvevőjének köszönetet mondott.
Ajánlott videók



