BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együttműködik Magyarország és Ukrajna – kulcsfontosságú területen indul közös projekt

Több mint hatszázezer euróból zajlik majd a fejlesztés. Az ukrán–magyar közös projekt az egészségügyi oktatás terén hozhat jelentős előrelépést.

Az egészségügyi oktatás fejlesztését célzó ukrán–magyar közös projekt indult el az év elején Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház és az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem együttműködésével több mint hatszázezer euróból – jelentette be hétfőn a vármegyei kórház.

Miskolc
ukrán-magyar együttműködés
Miskolcon indul az ukrán–magyar közös projekt / Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint a programhoz 544 ezer 852,28 euró támogatást nyertek el az együttműködő felek. A partnerek 2025 januárja és 2026 decembere között hajtanak végre egészségügyi oktatáshoz kapcsolódó fejlesztéseket.

A miskolci kórház a beruházásban az intézmény Skill laborját és Szakoktatási Központját fejleszti szimulációs modellek beszerzésével. Ezen felül képzéseket is tartanak majd a szakoktatási paletta bővüléséért a kórházi körülmények közötti reanimáció, a vénabiztosítás, a szív- és az agykatéterezés területein. A tájékoztatás szerint kórház különböző elsősegélynyújtáshoz kapcsolódó oktatásokat is szervez majd érdeklődő civilek számára.

Az egészségügyi oktatás terén hoz előrelépést az ukrán–magyar partnerség

Az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem egy új, az egészségügyi alapismereteket oktató képzőközpontot alakít ki modern egészségügyi oktatási eszközök beszerzésével. Ezek segítségével az egyetem hallgatói mellett a mentősöknek, a rendőröknek, és az orosz–ukrán háború során is fontos szerepet betöltő segélyszervezetek dolgozóinak is képzéseket tartanak majd.

Az oktatás több olyan betegellátási területet fog érinteni, mint a terápia, az ápolás, a szimulációk, a sebészet, a traumatológiai ellátás, a szülészet-nőgyógyászat, valamint a gyermekgyógyászat és a neonatológia. A projekt további célja még, hogy a két intézmény a képzésekhez kapcsolódó oktató kisvideókat készít három nyelven – angol, magyar és ukrán –, valamint rendszeres szakmai workshopokat is szervez a jó gyakorlatok kialakítása és a képzési gyakorlatok tapasztalatainak átadása érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.