
Almás lesz az Év Fagylaltja verseny szenzációja
Új kategóriát hirdetett meg a Magyar Cukrász Ipartestület a 2025-ös Év Fagylaltja versenyre, amelynek Hajdúszoboszló, a 73 fokos hévíz feltárásának centenáriumát ünneplő város ad otthont.

Almás ízek a hévíz feltörésének centenáriumára
Több mint ezer méter mélyről éppen száz éve tört fel Hajdúszoboszló határában a 73 fokos hévíz, amit a hévizek atyjának, Pávai Vajna Ferenc geológusnak köszönhet a város.
A mára egyik legkedveltebb magyar fürdővárossá fejlődött egykori kistelepülés
világhírűvé vált geológusának volt egy szeretett almafája, és az abból készült süteményeket nagyon szerette.
Pávai Vajna Ferenc emléke előtt tisztelegve Pávai kedvence néven új kategóriát hirdetett az ipartestület, amelyben az almából készült vagy az almáspite-fagylaltok közül a legjobbat Hajdúszoboszló Centenárium 2025. Különdíjjal jutalmazzák – tudtuk meg.
A fesztivállá nőtt, rendkívül népszerű
Év Fagylaltja verseny különdíjas kategóriája hagyományosan a házigazdához kapcsolódik.
Tavaly Kecskeméten Sárgabarackfagylalt kategóriát hirdettek, és a kecskeméti magyar kajszibarackkal, illetve a Magyar Értéktárban kiemelkedő nemzeti értékként jegyzett kecskeméti barackpálinkával készült fagylaltokkal lehetett nevezni – emlékezett vissza Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, aki a Világgazdaságnak elmondta:
igazi fagylaltfieszta lesz májusban,
ugyanis
- május 8-án tartják a magyar fagylalt napját, amikor a csatlakozó cukrászdák fél áron kínálják a fagyit, és
- május 9-én lesz a Balaton Fagyija verseny döntője, majd
- május 24-én az Év Fagylaltja verseny döntője Hajdúszoboszlón.
Megmozgatják a szakmát és a fogyasztókat is a fagyis versenyek
Tavaly az öt versenykategóriába összesen
72 fagylalt kreációt vártak az Év Fagylaltja verseny döntőjébe, de az óriási szakmai lelkesedés a vártnál több cukrászt ragadott el, és végül 90 íz közül választottak.
A délelőtti fagylaltkínálattal együtt – ahol az előző évek győzteseit kínálták – több mint 130-féle fagylaltot lehetett megkóstolni a rendezvényen. Idén még nem tudni, hány fagylaltízzel neveznek be a magyarországi műhelyekből, ahonnan május 12-ig várják a jelentkezéseket.

Izgalmas, edukatív szakmai bemutatókkal is készülnek, amelyeket olyan ismert szakemberek tartanak, mint
- Damniczki Balázs (Damniczki Cukrászda),
- Pálfi Attila (Florida Fagyizó),
- Ipacs Balázs (Debic) és
- Vadócz Jenő (Promenád Kávéház), valamint
- bemutatkozik a Gelato World Cup 2024 bronzérmes magyar csapata is.
A korábbi versenyek tapasztalatai szerint a díjnyertes és a díjazott fagylaltok révén értékes reklámhoz jutnak a versenyzők,
egy-egy közönségkedvenccé váló ízből a szokásos mennyiség sokszorosát tudják értékesíteni a cukrászdák.
A verseny jó a fogyasztóknak, hiszen a kreativitásra ösztönzött cukrászok évről évre különleges ízeket kevernek, és jó a vállalkozóknak is, hiszen a fagylalt igazi turisztikai vonzerővé vált.





