BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balatoni vasútvonal: így kártalanítja a MÁV az utasokat

Bejegyzést tett közzé a MÁV csoport arról, hogyan kártalanítják a műszaki hiba miatt szombaton a balatoni vasútvonalon veszteglésre kényszerült utasokat. A jegyár felét még ma megkaphatják az érintettek.

A közösségi médiában megosztott posztban tette közzé a MÁV csoport, hogyan adják vissza a balatoni vasútvonal szombati károsultjainak a jegyár 100 százalékát.

Napokon belül megkapják a visszatérítést a balatoni vasútvonalon szombaton veszteglésre kényszerült utasok / Fotó: MÁV csoport / Facebook / Képünk illusztráció

Ezek szerint a jegyár felét még ma, felét pedig kedden (az ünnep miatti banki szünnapok után) mindazoknak, akik appon vagy interneten vették a jegyüket. Nekik nincs semmilyen teendőjük. A többi érintett utasunk pedig ma 17.00 órától egészen kedd éjfélig kezdeményezheti, illetve meg is kapja a teljes jegyár-visszatérítést bármelyik MÁV csoportos jegypénztárban – közölte a vasúttársaság.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szombaton azonnali vizsgálatot rendelt el, mert – mint írta – az nem elfogadható, hogy egy 10 éve „pincétől a padlásig” felújított vasúti pályán újra sorompóhiba miatt szívjanak családok ezrei. Hegyi Zsolt kiemelte, hogy a sorompó éppen a pünkösdi hosszú hétvégén, ráadásul a balatoni vasútvonalon – ezúttal Érd és Tárnok között – okoz hatalmas bosszúságot.

Sajnos nem ez az első sorompóhiba a vezérigazgató közleménye szerint ezen a héten. Más hasonló példa is volt, a kényszerű sebességcsökkentés hatására pedig a sűrű vonatforgalomban tetemes késések keletkeznek. „Amit tudunk tenni, azt ebben a helyzetben is megtesszük: a vonatok egy része az érintett szakaszt el tudja kerülni a másik érdi vasútvonalon, a haváriaközpont átvette a vezénylést. Köszönöm az érintett utasok türelmét, illetve a vonal felújítását végző beszállítók nevében is bocsánatot kérek mindannyiuktól” – olvasható a vezérigazgató bejegyzésében.

Azonnal reagált az ügyre a területért felelős miniszter, Lázár János is, és bejelentette: teljes összegű kártérítést fizet a MÁV csoport a balatoni vonal mai károsultjainak, vagyis nem csupán a jegyár 50 százalékát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.