BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Nagy Márton
borturizmus

Diákhitelek: marad a kamatstop év végéig – a kormány meghosszabbította az intézkedést

A kormány döntése értelmében a 2024 végéig felvett diákhitelek továbbra is védelmet élveznek a kamatemelkedéssel szemben. A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata legfeljebb 7,99 százalék lehet, míg a képzési célú hitelek kamatmentesek maradnak.

A magyar kormány bejelentette: meghosszabbítja a 2024. december 31-ig felvett diákhitelekre vonatkozó kamatstopot. Ennek értelmében a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció esetében a 2025 második félévében is legfeljebb 7,99 százalékos kamatszint érvényesíthető. A célzott képzési hitelek – mint a Diákhitel2 vagy a Képzési Hitel – továbbra is kamatmentesen igényelhetők. A kapcsolódó jogszabályi módosítás társadalmi egyeztetése június 17-én megkezdődött, a részletek a kormányzati portálon elérhetők – közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium.

NAGY Márton
A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata legfeljebb 7,99 százalék lehet, míg a képzési célú hitelek kamatmentesek maradnak / Fotó: Purger Tamás / MTI

A kamatstop eredetileg a nemzetközi gazdasági válságok – így a világjárvány, az energiaválság és az orosz–ukrán háború – hatásainak ellensúlyozására született meg 2023 elején. A világszerte emelkedő kamatkörnyezet ugyanis a diákhiteleket sem kímélte, ezért a kormány a hallgatók védelmében avatkozott be a rendszerbe.

A magyar diákhitelrendszer a felsőoktatás egyik kiemelt alappillére. Az elmúlt években közel 400 ezer fiatal jutott diplomához e konstrukció segítségével. A cél, hogy minden tehetséges és tanulni vágyó fiatal lehetőséget kapjon a továbbtanulásra, függetlenül attól, milyen családi vagy anyagi háttérrel rendelkezik. A kormány szerint a jövő szakemberei, munkavállalói és vállalkozói a jelen hallgatói között vannak, ezért a támogatásuk nemcsak társadalmi, hanem gazdasági érdek is.

Nem csak a Diákhitelre vonatkozik az intézkedés

A kamatstopon túl a kormány a családalapítást ösztönző hiteltörlesztési kedvezményeket is változatlan formában megtartja. Több gyermek vállalása esetén jelentős tartozáselengedés, három gyermek után pedig teljes hitelelengedés jár a szülőknek.

Emellett a diákhitelesek számára továbbra is elérhető a 2023. július 1-jétől bevezetett Diákhitel Számla, amelyet kedvező feltételek mellett kínálnak a kereskedelmi bankok. Ezek kötelesek biztosítani a díjmentes vagy kedvezményes számlavezetést, bankkártyahasználatot, elektronikus banki szolgáltatásokat és a rendszeres számlakivonatok elérését.

A most meghosszabbított intézkedés célja, hogy kiszámítható pénzügyi környezetet teremtsen a hallgatók számára a tanulmányaik idején és a pályakezdés éveiben.

Ilyen támogatások és költségek várhatóak idén az oktatás területén

A nyelvvizsgák díja egyelőre nem változott, viszont hatezer forinttal nőtt a nyelvvizsga-támogatás, több lesz a diplomás gyed összege is és meghosszabbították a szabad felhasználású diákhitelnél a kamatstopot. Mutatjuk, hogyan változnak a támogatások és az eljárási díjak 2025-ben az oktatásban.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.