BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmilliárdos pályázat vízgazdálkodási közösségeknek

Megjelent a Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása című pályázati felhívás. A kétmilliárd forintos keretösszegű pályázat a gazdálkodók közötti együttműködést is ösztönzi az öntözéses gazdálkodás elterjedése érdekében.

A most megjelent pályázat is jelzi, hogy az Agrárminisztérium továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás elterjesztését, hiszen biztonságos termelést alapvetően csak öntözéses körülmények között lehet folytatni – mondta Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár. A kiírás szerint a támogatási kérelmeket szeptember 4-től lehet benyújtani.

Drought in Lower Saxony, öntözéses gazdálkodás
Bizonyos kultúrák léte már elképzelhetetlen öntözéses gazdálkodás nélkül / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A mezőgazdasági termelés során kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek, így van ez az öntözéses gazdálkodásnál is. A közösségekbe szerveződött gazdákat a korábbi időszak Vidékfejlesztési Programjának keretében is támogatta az Agrárminisztérium, amelynek eredményeképpen több mint 130 öntözési közösség nyert vissza nem térítendő támogatást, mintegy 10 milliárd forint összegben.

Öntözéses gazdálkodás összefogással

E korábbi pályázat folytatása a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében most meghirdetett, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló kiírás, amely ösztönözni kívánja a gazdákat abban, hogy

az öntözéshez szükséges infrastruktúrát együtt hozzák létre és együtt üzemeltessék

annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló vízkészletet hatékonyabban tudják felhasználni – emelte ki Viski József.

A kétmilliárd forint keretösszeggel megjelent felhívás alapján elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 75 millió forint lehet, amelyet 

  • új öntözési beruházás előkészítésére, illetve 
  • a meglévő öntözőtelepek üzemeltetésére 

lehet fordítani.

Jönnek még pályázatok

Ősszel egyébként újra elérhetők lesznek, a KAP Stratégiai Terv alapján meghirdetett, öntözésfejlesztési beruházásokat támogató felhívások. Ezekre az elismert fenntartható vízgazdálkodási közösségek is pályázhatnak kiemelt, 65 százalékos támogatási intenzitás mellett.

Több lehetőségük is van a termelőknek az aszály hatásainak mérséklésére
Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban, amihez az Agrárminisztérium szerint a magyar kormány a jogszabályokkal és a támogatásokkal is megteremti a lehetőséget. Az aszály hatásainak mérséklését hozhatja például a tározók feltöltése és a tartósan vizes élőhelyek kialakítása is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.