BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20241015_fotav_005_VZ távfűtés
távhő

Ráharaptak a szolgáltatók a távhő-korszerűsítési programra

Egy hét alatt a teljes keret kétharmadára érkezett be pályázat a Jedlik-program első kiírásában. A pályázatok elbírálása során azonban nem a beérkezési sorrend, hanem a pályázatok minősége számít.

Harminc távhőszolgáltató jelentkezett eddig a Jedlik Ányos Energetikai Program egy hete megnyílt felhívására. Az általuk igényelt 31 milliárd forint az elérhető 45 milliárd forintos forrásmennyiség több mint kétharmadát teszi ki. A legjobban előkészített projektek minimum 20 millió, de legfeljebb 1,5 milliárd forint támogatást kaphatnak a működési hatékonyságot javító infrastruktúra-fejlesztéseikhez – írja az Energiaügyi Minisztérium a Facebookon.

pályázatok
Sok pályázatot nyújtottak be a forrásra – sokan / Fotó: Vémi Zoltán

A jelenlegi szakasz július végéig tart, a folytatásban még további négy követheti. Így nemcsak a pályázati felület kitöltését már megkezdő, mintegy húsz távhőszolgáltatónak, hanem újabb érdeklődőknek is érdemes még a támogatási lehetőségben gondolkodniuk. A csővezetékek felújításával, szigetelésével visszaszorítható a hálózati hő- és vízveszteség, ami megkönnyíti az iparági társaságok gazdálkodását.
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program másik távhős kiírásában a termelés megújuló alapokra átállítását segíti 51 milliárd forinttal. Itt közel egy hónap múlva nyílik meg a jelentkezés, amelyre szintén öt szakaszban lesz mód. 

A kiírás előmozdítja a távfűtésben felhasznált földgáz kiváltását ipari hőszivattyúkkal, földhővel vagy biomasszával, ezzel mérsékli Magyarország importkitettségét. 

A nyáron élesednek többek között a Jedlik-program biogáz és biometán előállítását, ipari energiatárolók telepítését, energetikai kutatás-fejlesztést ösztönző elemei is. A programcsomag fokozza a hazai fogyasztók ellátásának biztonságát, emeli egyes energetikai szolgáltatások színvonalát, hozzájárul a zöldenergia hasznosításának növeléséhez, az energiaszektor zöldítésével óvja a környezetet. Legfontosabb hatásaként csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.