A rezsiköltség mellett a lakások piaci értékét és hitelképességét is befolyásolja az energiahatékonyság az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzése, az MBH Index szerint, miközben a budapesti társasházak jelentős része felújításra szorul. A bank elemzői szerint a kedvező adottságú panellakások lehetnek a zöld lakáspiaci programok főszereplői.
Az MBH elemzése rámutat, hogy a budapesti lakások több mint 80 százaléka található társasházakban, ami 790 ezer lakást jelent, az országos társasházi lakásállomány 44 százalékát. Ezen lakások között óriási a sokféleség a mérettől a koron át a felhasznált építési technológiákig, ami a felújítások és energetikai korszerűsítések terén is óriási kihívást jelent.
Dr. Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója felidézte, hogy 2007-ig 190 ezer lakás újult meg a panelprogramok eredményeként, amit további programok is követtek, további több tízezer lakás korszerűsítéséhez járulva hozzá, ám
ezek a felújítások sokszor nem voltak teljes körűek és a mostani, szigorúbb sztenderdeknek sem feleltek még meg.
Ráadásul a pénzintézet elemzése szerint a főváros lakásállományának jelentős része található 1945 és 1989 között épült társasházakban, melyek energetikai besorolása a középmezőnybe (például D-G kategóriába) esik. Általánosságban pedig minél régebbi egy lakás, annál rosszabbak az energetikai adottságai. A 2016 és 2022 között kiadott energiatanúsítványok elérhető adatai szerint az 1945 előtt épült lakótelepek lakásai 43 százalékban, az 1950 és 1960 között épületek pedig 40 százalékban GG vagy annál rosszabb minősítésűek, és csak az 1960-as évek második felében épült lakásoktól kezdenek el az arányok javulni. Az 1971 után épült lakásoknál már 10 alatti a GG vagy rosszabb lakások aránya.
A panellakások aránya is rendkívül magas, a legutóbbi népszámlálás adati szerint az összes budapesti lakott lakás mintegy 30 százalékát adják, miközben 2020-as adatok szerint a panel lakóépületek mindössze 44 százaléka hőszigetelt és 4 százaléka részlegesen hőszigetelt. A nagy társasházaknál ez az arány 26 százalékot, illetve 7 százalékot, míg a kis társasházaknál 16 százalékot és 6 százalékot tett ki.
A panelek viszonylag egységes szerkezete miatt azok felújítása azonos minta szerint történhet, így azok lehetnek a lakásfelújítási és energiahatékonysági programok kiemelt célcsoportjai a bank szerint.
Az MBH elemzése arra is kitér, hogy
a jobb energetikai besorolás a lakások árát is megemeli, és ez nemcsak Budapesten igaz, de a megyeszékhelyeken és egyéb városokban is.
Az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója szerint az elmúlt években elsősorban a családi házak felújítását segítették az állami források, így a társasházi lakások jelentős része még vár a korszerűsítésre, amit a pénzintézet széles körű edukációval is szeretne ösztönözni.
Jakabfalvy Dóra, az MBH csoporthoz tartozó Fundamenta-Lakáskassza Zrt. üzleti divíziójának ügyvezetője pedig elmondta, hogy a lakóépületek felújítása, illetve annak finanszírozása a társasházak esetében komplex feladat, amit segíthet a felújítási alap képzésére is használható, de állagmegóvásra és energetikai korszerűsítésre is alkalmas lakás-takarékpénztári megtakarítás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.