Kormánydöntés: fontos, új feladatokat kap a Lechner Tudásközpont - átkerült a HulladékRadar
A Magyar Közlöny szerint a kormányrendelet célja, hogy az informatikai feladatokat ellátó állami tulajdonú gazdasági társaságok közötti szinergiák hatékonyabb kihasználása érdekében a HulladékRadar applikáció és háttéradatbázis továbbfejlesztésével, a rendszer működtetésével, valamint az adatfeldolgozás automatizálásával összefüggő feladatokat a jövőben a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lássa el.

Összességében
feladatoptimalizálásról van szó
– hangsúlyozzák. A döntés szerint tehát a Lechner Tudásközpont átveszi az IdomSoft eddigi összes feladatát és kötelezettségét, illetve az eddig az IdomSoftnál lévő forráskódokat és licenceket is.
Az átvevő, azaz a Lechner Tudásközpont köteles továbbá a folyamatban lévő Európai Uniós projekteket is átvenni, illetve az adott pályázat szerződésben foglaltak szerint eljárni. Ezt elősegítendő az IdomSoft köteles augusztus végéig az összes kapcsolódó iratot és adatot átadni.


