Otthon Start program: elképesztő mértékben megugorhat az új lakások száma
Már 2026-ban elindulhat 20-25 ezer új lakás fejlesztése a 3 százalékos hitelprogram keretében, ami a jelenlegi átlaghoz képest a kivitelezés és előértékesítés alatt álló projektek számát csaknem megduplázhatja.

A tényleges átadások tömegesen várhatóan 2027 második felétől jelennek meg a piacon, így a kínálati fordulat a következő két-három évben bontakozhat ki. Ötéves távon akár 50 ezer új lakás is megépülhet a programban, ami átlagosan 40 százalékos bővülést jelentene az éves átadásokban.
A kormányrendelet szerint minden olyan lakásfejlesztés, amely legalább 250 lakás megépítését célozza, és ezek minimum 70 százaléka megfelel a 3 százalékos támogatott hitel feltételeinek, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősülhet. A kormány várakozásai szerint a program keretében jövőre 20–25 ezer lakás fejlesztése indulhat el, öt év alatt pedig összesen akár 50 ezer lakás épülhet fel.
Az elmúlt öt évben a magyar lakásállomány évi bővülése folyamatosan mérséklődött: 2020-ban még 28 200 új lakás épült, 2021-ben és 2022-ben már csak nagyjából 20 ezer, 2023-ban 18 600, míg 2024-ben mindössze 13 300 – a vizsgált időszak legalacsonyabb értéke.
A Duna House számításai szerint
a 2026-ban induló fejlesztések volumene 90–110 százalékkal növelheti a piacon lévő új építésű projektek számát, ugyanakkor ezek zöme még építés alatt lesz.
„A program valódi hatása akkor lesz mérhető, amikor az új lakások tömegesen megjelennek a piacon – ez várhatóan 2027 második felétől kezdődhet. Addig a keresletélénkítő hatás dominálhat” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A program már az előértékesítési szakaszban is keresletnövekedést generálhat, ami 2026 elején indulhat meg az első projektek esetében. A tömeges átadások és a kínálati fordulat azonban 2027–2028-ban hozhat érezhető árversenyt az új építésű szegmensben.
A fejlesztési idővonal a következőképpen alakulhat:
• Tervezés és engedélyeztetés: 6–12 hónap – 2025 őszén induló projekteknél ez 2026 tavaszára zárulhat.
• Előértékesítés: már az építkezés elején, akár 2026 elejétől.
• Tömeges átadások: 2027 második felétől, főként Budapesten és az agglomerációban.
„A tervezett kínálatbővítés csak a gyors engedélyezés és az építőipari kapacitás bővítése együttes megvalósításával érheti el célját, és mérsékelheti az árak emelkedését a következő években” – vélekedett a Duna House vezető elemzője.


